NMHH: nem használják a felhő alapú távközlési szolgáltatásokat a cégek

A felhő alapú távközlési szolgáltatások egyelőre nagyon kevéssé elterjedtek Magyarországon, az internetkapcsolattal rendelkező, legalább 10 fős cégek és intézmények mindössze 6 százaléka veszi igénybe ezeket - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzleti felhasználók körében végzett kutatásából.

NMHHEz az arány a korábbi évhez képest nem változott és feltehetően a jövőben sem fog, a cégvezetők túlnyomó része számára ugyanis egyáltalán nem vonzó a megoldás a hatóság megállapítása szerint.

A Bellresearch kutatócég által készített, és az NMHH honlapján közzétett kutatás összefoglalója szerint egyre több szervezet lát viszont lehetőséget a közösségi oldalakon keresztüli kommunikációban. Igaz ugyan, hogy egyelőre jóval többnek van saját honlapja (72 százalék), mint közösségi profilja (24 százalék), amelynek viszont van, az jóval aktívabb a Facebookon, Iwiwen, Twitteren: míg a honlapot csak minden harmadik frissíti legalább hetente, addig a közösségi oldalon a szervezetek valamivel több mint fele posztol legalább heti egyszer.

A hatóság 2009 óta minden évben nagymintás országos felmérést készít a legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások, közintézmények és nonprofit szervezetek körében a távközlési szolgáltatások használatáról. A legfrissebb tanulmány szerint az előző évhez képest jelentősen megnőtt a távközlési szolgáltatásokra csomagban előfizetők aránya.

Mostanra a vállalkozások, közintézmények és nonprofit szervezetek fele csomagban vesz igénybe legalább két távközlési szolgáltatást. Leggyakrabban a helyhez kötött telefont és internetet (61 százalék), valamint a mobiltelefont és a számítógépen, tableten használható mobilinternetet (20 százalék) veszik igénybe csomagban. A legalább 250 főt foglalkoztató szervezeteknél jóval gyakoribb a mobilcsomag, a kisebb szervezeteknél pedig a vezetékes, míg a közösségi funkciót ellátó intézményeknél az átlagnál gyakoribb, hogy tévéelőfizetés is van a csomagban.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a helyhez kötött hang üzleti piaca folyamatosan csökken, ami elsősorban nem az előfizetések csökkenésének, hanem más kommunikációs csatornák (például mobiltelefon, email használat) erősödésének a következménye. A mobilhang üzleti piacának csökkenése viszont egyelőre megállt.

Az internetpiac sem zsugorodott 2013-ban, igaz, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem is növekedett. A helyhez kötött internet piacának csökkenését a számítógépen és tableten használt mobilinternet piacának növekedése még ellensúlyozni tudta 2013-ban is.

A hang- és internetpiacnál jóval kisebb az üzleti televíziós és adatkommunikációs piac, a közvetlenül előfizetők aránya mindössze 14 és 10 százalék.

A teljes távközlési piac üzleti előfizetői része 2013-ban körülbelül 139 milliárd forint volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com