Nógrádban a helyi gazdaságot erősítő programcsomagot állít össze a megyei önkormányzat

A helyi gazdaságot erősítő programcsomagot állít össze a Nógrád Megyei Önkormányzat. Ennek első három eleme a nógrádi termelők támogatása, a megyében rendelkezésre álló erőforrások koordinálása, valamint a pályázati projektek támogatása - mondta a közgyűlés elnöke a témában szerdán tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek.Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) közölte, klaszterbe gyűjtik a megyei termelőket, a kínálatot pedig egy erre a célra létrehozott megyei honlapon, "online piactéren" jelenítik meg.

Kommunikációs kampányt indítanak, hogy a Nógrádban élők figyelmét ráirányítsák a helyben előállított termékekre, és arra, hogy aki ezt vásárolja, erősíti a megye gazdaságát, munkahelyeket ment meg, illetve hozhat létre - fűzte hozzá.

    
Megkeresik azokat a nagyfogyasztókat, feldolgozókat és kereskedelmi láncokat, amelyek a helyi termékek számára állandó beszállítási lehetőséget teremtenek. Ezt a programot már elindították, szakmai partnerük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat - ismertette.
    

Az elnök hangsúlyozta: a legfontosabb cél, hogy minél több munkahely megmenthető legyen a veszélyhelyzet alatt és után, ezért a rendelkezésre álló - elsősorban pénzügyi - erőforrásokat a lehető leghatékonyabban kell felhasználni. Szólt arról is, hogy a gazdasági szereplőket segítő információs platformot hoznak létre. A munkaügyi szervezet, a vállalkozásfejlesztési alapítvány, a Széchenyi Programiroda, az iparkamara és a VOSZ megyei szervezete, valamint a NAV bevonásával áttekintik a forrásokat, a felhasználási célokat, a lehetséges átcsoportosításokat.
   

A csomag harmadik eleme a "Projektdoktor" program. Célja a most futó önkormányzati és nem önkormányzati uniós és hazai forrású pályázatok szakmai támogatása, hogy a veszélyhelyzet ellenére sikeresen megvalósuljanak. Ennek érdekében információs telefonvonalat hoznak létre. Akut probléma esetén a megyei önkormányzat javaslatot tesz a hatáskörrel rendelkező irányító hatóságnak, minisztériumnak vagy miniszternek a probléma egységes megoldására vagy központi iránymutatást, állásfoglalást kér - közölte Skuczi Nándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com