Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban

Augusztusban csaknem 5000 személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első nyolc hónapban ugyancsak nőtt a forgalomba helyezések száma, 11,7 százalékos éves növekedéssel meghaladta a 49 ezret - közölte a Datahouse adatai alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel.

Az MGE kifejti, hogy a személygépkocsik piacán egyértelműen lassul a növekedés, részben a magasabb bázis, részben a konszolidálódó vásárlóerő miatt. Az egyesület azonban ezzel együtt is 75 ezer forgalomba helyezett új személyautóval számol idén év végére, ami 15 százalékkal haladná meg a 2014-est.

318

Az egyesület szerint a magánvásárlók inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - magánvásárlásnak tekinthető, csak az általános forgalmi adó visszaigénylés miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és finanszírozásba.

A JATO Dynamics MTI-nek küldött összesítése szerint augusztusban a legkeresettebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) a Ford volt, 836-os darabszámmal, amellyel a magyarországi piac 13,6 százalékát sikerült lefednie a márkának.

Csak a személyautók piacát tekintve augusztusban az Opel volt a legnépszerűbb 616 darabbal és 12,3 százalékos piaci részesedéssel. A második a Ford (591 darab), a harmadik a Suzuki (512 darab), amit a Skoda (489 darab) és a Volkswagen (409 darab) követ a toplistán.

A kishaszonjárműből augusztusban 961-et helyeztek forgalomba, 21,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de az év első nyolc hónapjában még így is nőtt az újonnan forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma: 8,5 százalékkal, 10 453-ra. Az MGE szerint a kishaszonjármű piac az eddig a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja által generált forgalomnövekedés után folyamatosan lassul.

A motorkerékpárok eladása 10 százalékkal, 153 darabra nőtt.

A nagyteherautókból 381 darabot adtak el a kereskedők, ami 13,7 százalékos többlet. A legjelentősebb mértékű növekedés a buszoknál volt, augusztusban 42 buszt talált gazdára, ez pedig közel tízszeres emelkedés tavaly augusztushoz képest - hívja fel a figyelmet keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Lízingszövetség.

A közlemény idézi Lévai Gábort, a lízingszövetség főtitkárát, aki kiemelte, hogy a járműeladásokban fontos szerepet játszanak a lízingtársaságok: az új személy- és kisteherautók közel 40 százaléka lízingkonstrukciók segítségével talál gazdára.

A főtitkár szerint a lízingpiac növekedésében a jövőben is fontos szerepe lesz a járműpiac növekedésének, de emellett a lízingcégek nemcsak a járművek, hanem más, a vállalkozások működéséhez kulcsfontosságú eszközök beszerzésében is főszerepet játszhatnak a következő időszakban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com