Nőtt a K&H Bank nyeresége az első kilenc hónapban

A K&H Bank adózás utáni nyeresége 47 százalékkal 106,6 milliárd forintra nőtt 2024 első kilenc hónapjában - közölte a pénzintézet az MTI-vel kedden.Guy Libot, a K&H csoport vezérigazgatója a közleményben elmondta: a bank minden területen jól teljesített, hitelállománya 8 százalékkal 2992 milliárd forintra nőtt, a lakossági jelzáloghitel-folyósítás megháromszorozódott. Az új vállalati és lakossági hitelek volumene 425 milliárd forintot tett ki - ismertette.

Az ügyfélbetétek portfoliója 10 százalékkal 3833 milliárd forintra, a befektetési alapokban kezelt vagyon 35 százalékkal, több mint 1660 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A banki ügyfeleik száma 2023 szeptemberéhez képest több mint 5 százalékkal, egymillió fölé emelkedett.

Meghaladta a 623 ezret azon ügyfelek száma is, akiknek a jövedelme rendszeresen K&H-s számlára érkezik, ez 6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője arról számolt be, hogy a vállalati hitelek iránti kereslet nyomott maradt, 5 százalékos éves volumennövekedést ért el. Közel 270 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a Széchenyi Kártyaprogramban (beleértve a már lezárt és még folyamatban lévő programokat is). A lízingportfolió idén szeptember végére meghaladta a 100 milliárd forintot.

A babaváró hitelek igénylőire vonatkozó életkor-követelmények szigorítása ellenére a folyósítások volumene nőtt a tavalyihoz képest: a 2024. január-szeptemberi időszakban folyósított összeg 27 milliárd forint volt, ami 21 százalékos növekedés. Az első kilenc hónapban 9,4 milliárd forintnyi zöld lakáshitelt folyósított a bank, ami az összes lakáshitel-folyósítás több mint 6 százaléka.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója közölte: a 9 hónapban nettó nyereségük 1,2 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban a teljes éves extraprofit-adó megfizetése miatt 0,1 milliárd forint volt. A nem életbiztosítási üzletág bruttó díjbevétele 11 százalékkal, 39,8 milliárd forintra emelkedett, az életbiztosítási üzletágé 14 százalékkal nőtt.

A K&H digitálisan aktív ügyfeleinek száma 7 százalékos éves növekedéssel elérte a 735 ezret. Az új lakossági számláknak már majdnem 60 százalékát online nyitják meg. A digitális fizetések száma nő, a fizikai kártyákkal végzett vásárlások aránya pedig csökken. 2023 szeptemberében a fizikai kártyákkal végzett vásárlások aránya 73 százalék volt, egy évvel később már csak 66 százalék.

A K&H csoport országosan több mint 3800 munkatársat foglalkoztat, országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat.

A magyar gazdaság működését mintegy 3700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A bank saját tőkéje 685 milliárd forint, mérlegfőösszege 5865 milliárd forint volt szeptember végén, a biztosítóé 37 milliárd és 234 milliárd forint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com