Nőtt a magyar szabadalmi bejelentések száma tavaly

Nőtt a magyar eredetű szabadalmi bejelentések száma tavaly az előző évhez képest, miközben nemzetközi és európai szinten alig változott a szabadalmi aktivitás - mondta Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.Minden oltalmi formában gyakorlatilag növekedés volt, ez nagyrészt a kormányzati intézkedéseknek köszönhető, illetve a hivatal újításainak, mint például a gyorsabb vizsgálat - fejtette ki.

Kitért arra, hogy a Neumann János Stratégiában 50 százalékos díjkedvezményt vezetett be a kormányzat. Így vált lehetővé, hogy a magyar nemzetközi szabadalmi bejelentések száma 12 százalékkal nőtt egy év alatt, és Magyarországon 34 százalékkal emelkedett a hazai szabadalmi bejelentések száma. Eközben a környező országokban mindenhol visszaesett a szabadalmi bejelentések száma - jegyezte meg.

A védjegy bejelentések növekedésének hátterében az MI, a digitális kommunikáció, a tiszta energia és az akkumulátor technológiák fejlődése áll. Egyre több olyan alkalmazást, vagy megoldást fejlesztenek, amihez mesterséges intelligencia (MI) kapcsolódik, például az orvosi diagnosztika, a banki alkalmazások, vagy az önvezető autók területén - ismertette.

Farkas Szabolcs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra: a számok mutatják, hogy egy adott gazdaság mennyire alapul innovatív megoldásokon, a pozitív trendek az innovativitást mutatják. Nemzetközi szinten Kína átvette a vezető szerepet a nemzetközi szabadalmi bejelentésekben az Egyesült Államoktól, a védjegybejelentésekben még az Egyesült Államok vezet - ismertette. Magyarországon erős a gyógyszeripar, az orvosi diagnosztika, és az önvezető autókhoz kapcsolt fejlesztések területe - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com