Nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele tavaly

A Magyar Telekom Nyrt. 2019-ben 666,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 1,5 százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal 44,5 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben az összes bevétel 4,1 százalékkal 182,3 milliárd forintra, az adózott nyereség 68,5 százalékkal 12,9 milliárd forintra emelkedett, ami nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak.

    
Az elemzők 4,9 százalékos (180,5 milliárd forint) bevételnövekedést és az adózott eredmény 72 százalékos (12,9 milliárd forint) bővülését várták a tavalyi negyedik negyedévre.

A jelentés szerint a tavalyi utolsó negyedévben a bevételek növekedéséhez a magyarországi rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek emelkedése, valamint a mobil adatbevételek mindkét országban (Magyarország és Macedónia) jelentkező emelkedése járult hozzá.  Éves szinten azért tudtak növekedni a bevételek, mivel a szolgáltatási bevételek és a készülékértékesítési bevételek növekedése ellensúlyozta az RI/IT bevételek csökkenését.
    

A mobil bevételek éves összehasonlításban 354,4 milliárd forintot tettek ki tavaly egész évben, mivel a mindkét országban tapasztalható árnyomás hatását ellensúlyozták a bővülő ügyfélbázis és a szerződéses ügyfelek arányának növekedése miatti pozitív hatások. Az EBITDA éves összehasonlításban 23,4 százalékkal, 57,6 milliárd forintra nőtt 2019 negyedik negyedévében, a teljes évben pedig 14,6 százalékkal 220,6 milliárd forintra. Az EBITDA növekedése a magasabb bruttó fedezetnek és a közvetlen költségekben elért megtakarításoknak köszönhető - írták.
    

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót aki elmondta: a csoport megőrizte a lendületét, minden fontos mutatóban növekedést értek el. Hozzátette: a magyarországi mobil és vezetékes portfóliót átalakították, ezzel éves összehasonlításban a vezetékes szegmensben 2,9 százalékos, a mobil szegmensben pedig 3,0 százalékos bevételnövekedést értek el.
    

A Telekom az idei évben és jövőre is a tavalyihoz hasonló árbevételre számít, az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredményében pedig 1-2 százalékos növekedést vár mindkét évben. A szabad cash-flow tavalyi 65,1 milliárd forintos értékéhez képest a társaság az idén 5 százalékos növekedéssel számol, 2021-ben pedig változatlan szinttel.
    

A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 89,6 milliárd forintot ért el tavaly, ezt változatlan szinten tervezik tartani az idén és jövőre is. A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama a jelentés közzététele után jelentősen esett, zárás előtt nem sokkal 442 forintot ért, 2,43 százalékkal kevesebbet az előző napi záróértékénél. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 406 forint, a legmagasabb 474 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com