Nőtt az aktivitás a kockázatitőke-piacon az első fél évben

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 61 tranzakció keretében összesen 19,8 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba az első fél évben; ez több mint duplája a tavalyi azonos időszakban tapasztaltnak, és jelentősen megközelítette a 2019 első hat hónapjában befektetett 20,8 milliárd forintot.Az egyesület pénteki közleménye szerint a tranzakciók száma alig marad el a tavalyi 63-tól, míg az ügyletek átlagos értéke 151-ről 328 millióra nőtt. Összesen 63 vállalkozás jutott tőkéhez az idei első fél évben.
    

A tranzakciók közül 37 első körös befektetés volt, ezek tették ki a teljes volumen 73 százalékát. Inkubációs és magvető fázisú cégekben 29 tranzakciót rögzítettek. Az inkubációs ügyleteknél csaknem 22 millió, a magvető ügyleteknél 76,5 millió, a start up ügyletek esetében pedig közel 196 millió forint volt az átlagos befektetési összeg. Későbbi fázisban lévő cégeknél ugyanez a mutató 673 millió forint.
   

A tőkebefektetések tíz különböző szektorba irányultak az első hat hónapban. Összegét tekintve a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, illetve a fogyasztói termékek és retail ágazatba került, itt költötték el a befektetett összeg 72 százalékát, és ebben a kettőben realizálódott a tranzakciók 42 százaléka. A félévben 78 kiszállás történt, a legtöbb exitet a fogyasztói szolgáltatások szektorban rögzítették. A menedzsment általi kivásárlásra 42 esetben került sor, 19 esetben a befektető a leírás mellett döntött, 5 esetben más magántőke alapnak adták el a befektetést, 7 eset zártkörű értékesítéssel, 5 befektetés pedig más típusú kiszállással zárult.
    

Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 6,7 évig voltak tulajdonosok. A közleményben Weiszbart Zsolt, a Day One Capital partnere kifejtette: az adatok bizakodásra adnak okot, ugyanakkor a nyugat-európai első féléves hasonló tőkebefektetések volumene rekordot döntött, túlszárnyalta a 2020-as teljes éves befektetési volument. Az előzetes adatok szerint az év második felében a trend folytatása várható, egyelőre még kitart a kedvező befektetési klíma és forrásbőség - jelezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com