Nőtt az Apollo Tyres negyedéves forgalma és nyeresége

Az Apollo Tyres értékesítési árbevétele pénzügyi éve harmadik, decemberrel zárult negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal 471 millió euróra emelkedett 403 millió euróról.

Az adó és kamatfizetés, illetve értékcsökkenés és amortizáció előtti (EBITDA) eredmény 73,7 millió euróra emelkedett 71,2 millió euróról. A beszámolási periódusban elért nettó nyereség 40,6 millió euró lett, hat százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 38,3 millió eurónál.



Az Apollo Tyres forgalmának a növekedése elsősorban az európai és amerikai piacokról származott, ahol 54,3 százalékkal növelte bevételét. A 10,2 százalékkal magasabb beszerzési költségek azonban az EBITDA-rátát 497 bázisponttal 13,5 százalékra csökkentették. Az eredményesség romlása miatt az Apollo Tyres részvénye csütörtökön több mint egy százalékkal gyengült a Bombay-i tőzsdén.

Onkar S Kanwar, az Apollo Tyres elnök-vezérigazgatója a "különböző külső tényezőkből fakadó kihívások ellenére" jónak ítélte a cég negyedéves teljesítményét. Az eredmény beszámolót kommentálva rámutatott, hogy az indiai adózási rendszer körüli bizonytalanságok kedvezőtlenül hatottak a haszongépjármű szegmensre, ugyanakkor a személygépkocsi szegmensben növekedés volt tapasztalható. Hangsúlyozta, hogy a nyersgumi és más nyersanyagok árának utóbbi időkben bekövetkezett emelkedése az egész iparág számára komoly kihívást jelent.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com