Nőttek az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések tavaly

A Pénztárszövetség által képviselt önkéntes nyugdíjpénztárakhoz 109,9 milliárd forintnyi befizetés érkezett tavaly, 3,68 százalékkal több az előző évinél, az egészségpénztári befizetések meghaladták a 44,4 milliárd forintot, 4,74 százalékkal nőttek 2019-hez képest - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke a szervezet csütörtöki online háttérbeszélgetésén.Nagy Csaba jelentős eredményként értékelte, hogy a pénztártagok a koronavírus-járvány miatti rendkívüli körülmények ellenére kitartottak az egészségügyi és nyugdíjcélú öngondoskodás mellett. Ismertette: a nyugdíjpénztárak taglétszáma 1 millió 74 ezer volt 2020-ban az előző évi 1 millió 72 ezer után. A növekvő befizetések és a kedvező hozamok eredményeképpen a nyugdíjpénztárak vagyona tavaly év végére elérte az 1571 milliárd forintot, 7,3 százalékkal nőtt az előző évihez képest.

    
Az egészségpénztárak taglétszáma 2,45 százalékkal bővült, tavaly év végén 920 ezer volt. Ők több mint 47 milliárd forint értékben vettek igénybe egészségpénztári szolgáltatásokat, ami alig több az előző évinél, ugyanakkor a szolgáltatásszám 14 százalékkal nőtt, vagyis többen, több mindenre használták befizetéseiket - mondta a Pénztárszövetség elnöke.
   

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a befizetések mintegy 70 százaléka a korábbiakhoz hasonlóan tavaly is az egyéni pénztártagok hozzájárulásából származott, de a munkáltatói hozzájárulások összege is bővült mintegy 1,5 százalékkal, elérte a 33,1 milliárd forintot. Az egészségpénztárakba történt befizetések 84 százaléka származott az egyéni pénztártagoktól. A munkáltatói befizetések összege csaknem 4 százalékkal csökkent tavaly, 7,09 milliárd forint volt.
    

Nagy Csaba kiemelte: 2021 lendületesen indult, az utóbbi tíz év legjobb első negyedévét zárták a Pénztárszövetség tagpénztárai. Az idei első három hónapban a nyugdíjpénztári befizetések összege meghaladta a 24,7 milliárd forintot, ez mintegy 5,5 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában. Az egészségpénztárakhoz 9,6 milliárd forintnyi befizetés érkezett az első negyedévben, ez 16,6 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.
   

A Pénztárszövetség elnöke hangsúlyozta a fiatalabb generációk megszólításának fontosságát; mint mondta, ebben jelentős szerepet játszik a digitális megoldások további fejlesztése, valamint a munkaerőpiacra frissen belépők figyelmének felhívása az öngondoskodásra. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője a havonta elvégzett lakossági felmérésük adatait ismertetve egyebek mellett elmondta: nőtt ugyan azok aránya, akik nem, vagy kevesebbet tudnak megtakarítani, mint korábban, de összességében nincs jelentős romlás. Ez összefüggésben van azzal, hogy a gazdaság legtöbb ágazata már jól működik, hosszú távon kevésbé érintette meg a válság - tette hozzá.
    

A lakosság következő egy évi megtakarítási várakozásairól szólva a szakértő jelezte: azokban a hónapokban számítottak rosszabb helyzetre a válaszadók, amikor korlátozások léptek életbe, utána visszaálltak a várakozások csaknem a korábbi megtakarítási szintre. A Pénztárszövetség tagjai vagyon és taglétszám szerint is a teljes hazai önkéntes nyugdíjpénztári szektor 97 százalékát teszik ki. Egészségpénztári területen ugyanez az arány 90 százalék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com