Növekedést tervez a Magyar Suzuki Zrt.

A Magyar Suzuki Zrt. 200 ezer fölé emelné a gépkocsigyártási darabszámot esztergomi gyárában az idén - közölték a cég vezetői csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a cég fennállásának 25. évfordulójáról is megemlékeztek.

Krisztián Róbert operatív igazgató beszámolt arról, hogy a Magyar Suzuki Zrt. 2015-ben 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt.

suzuki

A cég saját gyártású gépkocsi értékesítése 20 százalékkal, 181 115 darabra nőtt, amit főleg az új Vitara piaci sikerének tulajdonítanak, ezt a modellt már 107 országba exportálják.

Magyarországon 2015-ben 7500 Suzukit értékesítettek, ez 9,72 százalékos piaci részt biztosított a márkának 58 százalékos éves növekedés mellett. Az idei első öt hónap eladásai a növekedés folytatódását vetítik előre, már 4192 Suzuki kelt el. Az év végéig 9000 jármű eladása és 10 százalékos piaci részesedés a cél.

Krisztián Róbert emlékeztetett arra, hogy a Suzuki 2014-ben hirdette meg új modell offenzíváját, amely szerint évente új modellt vezetnek be. Az idén a Baleno kerül az európai piacra, amelyet a sajtótájékoztatón mutattak be. Jön még az S-Cross frissítése, jövőre pedig egy új kisvárosi terepjáró.

A Suzuki magyarországi márkakereskedési hálózata az idén már 76 tagúra nőtt.

A sajtótájékoztatón Takeucsi Naojuki vezérigazgató felidézte a Suzuki magyarországi tevékenységének elmúlt 25 évét, jelezve, hogy a Suzuki csoporton belül ez idő alatt főként a Magyar Suzuki fejlődött.

A Suzuki az elmúlt 25 év alatt, 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.

Jelenleg mintegy félmillió háztartás használ Suzuki márkájú autót.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com