Növelte árbevételét és nyereségét tavaly a DEKRA Akademie a felnőttképzésben

Jó évet zárt 2020-ban a DEKRA Akademie Kft.: 4,162 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el az előző évi 4,004 milliárd forint után - közölte az MTI-vel a német tulajdonú társaság, amely a magyarországi felnőttképzés egyik meghatározó szereplője.Kiemelték, hogy a 92 dolgozót foglalkoztató cég az idén létszáma bővítését tervezi, és arra számít, hogy legalább a tavalyival megegyező vagy azt meghaladó árbevételt ér el. A tavalyi üzemi eredményről annyit közöltek az MTI kérdésére, hogy az az árbevételt meghaladó arányban nőtt. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a DEKRA Akademie Kft.

2019-ben 128,03 millió forint üzemi eredményt ért el.

    
Décsi András ügyvezető a közlemény szerint kiemelte: a tavalyi növekedést annak ellenére sikerült elérniük, hogy a járvány időszakosan korlátozta országos képzéseik működését is. A bővülés szerinte két tényezőnek köszönhető: az egyik, hogy a társaság gyorsan átállt az online oktatásra, a másik pedig az, hogy az OKJ-rendszer tavaly év végi megszűnése miatt 2020-ban óriási kereslet volt a kifutó képzésekre. A társaság tavaly 760 különböző képzést indított, amelyeken összesen 10 730 hallgató vett részt, mintegy 200 településen.
    

A képzések közül a legkeresettebb - hasonlóan a korábbi évekhez - az építő- és anyagmozgató gépkezelő tanfolyam volt, emellett folyamatos igény mutatkozott az agrárképzésekre, mert a földalapú támogatásokhoz, valamint több uniós pályázathoz előírás az agrár szakképesítés megléte. Az öt legnépszerűbb képzés között szerepelt még a tűzvédelmi, a kazános és az erősáramú berendezések felülvizsgálója - közölték.
    

Az idei évtől a felnőttképzők kínálatában a részszakmák és a programkövetelményes szakképesítések váltják fel az OKJ-s képzéseket, ám az ügyvezető igazgató jelezte: a képzési lehetőségek száma közel azonos, mint amennyi az OKJ-ban volt. Fontos változás, hogy a vizsgáztatás az új szakképzési rendszerben a részszakmák és programkövetelményes képzéseket követően csak Akkreditált Vizsgaközpontokban történhet - tette hozzá. A képzést teljesítők tanúsítványt kapnak, amellyel nekik kell vizsgára jelentkezniük online, államilag elismert képesítő bizonyítványt pedig az Akkreditált Vizsgaközpontokban megszerzett vizsga után kaphatnak.
    

A DEKRA Akademie Kft. tulajdonosa az 1925-ben alapított német DEKRA 2020-ban több mint 3,2 milliárd euró árbevételt realizált, mintegy 44 ezer embert foglalkoztat több mint 60 országban. A vállalat minősített és független szakértői szolgáltatásokat nyújt számos területen, így foglalkozik egyebek mellett járműellenőrzéssel, ipar- és épületellenőrzéssel, biztonsági tanácsadással, termékteszteléssel és tanúsítással, emellett munkaerőkölcsönzéssel és felnőttképzéssel is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com