Növelte árbevételét tavaly a Gyulahús Kft.

Növelte árbevételét és termékértékesítési volumenét az előzetes adatok szerint tavaly a Gyulahús Kft. - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.Daka Zsolt kifejtette: terveik szerint hat százalékkal, 5,6 milliárd forintra szerették volna növelni árbevételüket a 2016. évi 5,3 milliárd forinthoz képest, amit sikerült túlszárnyalni, a 2017-es nettó árbevétel meghaladja az 5,7 milliárd forintot. Ez nyolc százalékos növekedést jelent.

Az idei évre a cég további négyszázalékos bővülést céloz meg.

    
Hozzátette: kilenc százalékkal nőtt az előző évihez képest a termékértékesítés volumene is, főként a belföldi piacon. A Gyulahús Kft. árbevételéből mintegy 4,8 milliárd forint a belföldi piacokról származik. Az exportértékesítés elérte a 900 millió forintot, ami kétszázalékos emelkedést jelent. Exportálni főként Csehországba és Szlovákiába, valamint Nagy-Britanniába szoktak, utóbbi esetben az angol font tartós "gyengélkedése" fényében különösen értékes ez az eredmény - mondta Daka Zsolt. Megjegyezte, hogy egyre biztatóbban alakul a németországi, valamint a svédországi kiszállítás is.
    

A külpiacokon főként a kolbászok és a szalámik keresettek, a hazai piacokon a kolbász és a gyulai májas a két kiemelkedő termék - tette hozzá. Tavaly 5200 tonna terméket gyártottak, ami - a bérgyártás nélkül - 370 tonnával több az előző évinél. Az ügyvezető igazgató elmondta, az adózás előtti eredményük várhatóan 200 millió forint körül alakul, ami elmarad az egy évvel korábbi, csaknem 486 milliós eredménytől. Ennek oka Daka Zsolt szerint a sertéshúsár emelkedése és magas árszinten történő stagnálása. Mint mondta, összköltségeik felét az alapanyag beszerzése teszi ki.
    

2017-ben a cég több beruházást is végrehajtott, a szárazáruüzembe beszereztek egy töltőgépet, emellett egy csomagológépet is vásároltak. Idén is 200 millió forint körüli értékben terveznek gép- és eszközbeszerzést, technológiai korszerűsítést végrehajtani. Idén a gyulai húsipar fennállásának 150. évfordulóját ünneplik, és az év  során elsősorban a brandépítésre, a húzótermékek további erősítésére koncentrálnak majd - emelte ki a szakember.
    

A Gyulahús Kft. dolgozóinak száma stabilan 310 fő körül alakul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com