Növelte bevételét a Mapei az első fél évben
Csaknem 2,7 milliárd forintos bevételt ért el az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. az év első felében, ami 2,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Ennél nagyobb arányú, 4 százalékos javulást mutat a belföldi értékesítés, amely 2013 első hat hónapjában 2,5 milliárd forint volt a tavaly első félévi 2,4 milliárd forinttal szemben.
A cég története során először nem növekedett tavaly, 5,33 milliárd forint éves árbevételt ért el, ami csaknem 3,5 százalékkal maradt el a 2011-es évitől - emlékeztet a közlemény.
A vállalat növelni tudta megrendeléseit a Mapei által alapított hálózat - Első Magyar Építőanyag- és Burkolatkereskedők Hálózat - révén, amely beszerzési kedvezményekkel, marketingtámogatással és képzésekkel segíti a tagkereskedőket. Emellett erősebben koncentrált a felújítási piacra és szigorú gazdálkodást is bevezetett, tavaly azonban mindez nem volt elég - idézi a közlemény Markovich Bélát, a cég ügyvezetőjét.
Az idei év eleje óta a Mapei növekedése összhangban van a hazai építőipar növekedésével. Az ágazat fellendülésén és a szigorú gazdálkodáson túl a két-három éve elindított, mostanra beérett termékfejlesztés is hozzájárult a pozitív eredményhez - tájékoztatott a vállalat.
A Mapei Kft. 1991-ben alakult az olasz Mapei S.p.A. magyarországi leányvállalataként. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A cég 143 dolgozót foglalkoztat.
MTI

Hozzászólások