Növelte tavalyi exportját 77 Elektronika Kft.

Növelte külpiaci forgalmát a magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft., a több mint 100 országba saját fejlesztésű orvosdiagnosztikai eszközöket exportáló cég 24,5 milliárd forint exportforgalmat bonyolított le tavaly - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.Nyilvános cégadatok szerint a cég nettó értékesítési árbevétele 31,2 milliárd forint volt 2019-ben az előző évi 30,7 milliárd forint után. A cég adózott eredménye az előző évi 4,47 milliárd forintról 2019-ben 4,53 milliárd forintra nőtt. A közleményben hangsúlyozták, hogy a vállalat átbevételének átlagosan 6-7 százalékát forgatja vissza minden évben az új termékek és technológiák fejlesztésébe.

    
A budapesti és balatonfüredi gyárában több mint 740 főt - köztük több mint 120 fejlesztőmérnököt - foglalkoztató 77 Elektronika Kft. exportjának döntő hányadát a UriSed technológián alapuló vizeletelemző automata rendszereinek értékesítése adja, ami jelentős világpiaci részesedést biztosít a cégnek. Legnagyobb felvevőpiacai továbbra is az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kína, Brazília és a Távol-Kelet országai, emelllett az orosz járványkórházakban is lesznek magyar laborok.
    

Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika ügyvezető-tulajdonosa a közlemény szerint elmondta, hogy az elmúlt három hónapban több mint 70 automata és félautomata készülékre érkezett megrendelés orosz partnerüktől. Az országban a vírus miatt létrehozott járványkórházak jelentős részét a 77 Elektronika által gyártott automata vizeletvizsgálókkal szerelik fel a következő hónapokban.
    

Hozzátette, hosszútávú megállapodás van kilátásban a 77 Elektronika Kft. és egy piacvezető nemzetközi vállalat között, ami a következő években több száz automata üledékvizsgáló készülék kínai értékesítését teszi lehetővé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com