November elején zárul az OTP Bank Románia és a Millennium Bank fúziója és integrációs folyamata

November 2-án zárul az OTP Bank Románia és a Millennium Bank jogi fúziója és integrációs folyamata, miután a magyar bank tavaly júliusban megvásárolta a portugál Banco Comercial Portugues romániai leányvállalatát.

Az OTP Bank Románia csütörtöki közleményében emlékeztetett, hogy 2015 januárjában kezdődött el a két bank jogi fúziója, miután az OTP 39 millió eurót (mintegy 12 milliárd forint) fizetett a Millennium teljes részvénycsomagjáért.

20121119102540_otp-bank-0313_642x369_cover

Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy az integrációs folyamat kevesebb mint egy év alatt lezajlott, mert eredetileg egy éves határidőt tűztek ki célul. "Közös erőfeszítéseinknek köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk, és konszolidáltuk az OTP pozícióját a román piacon" - mondta Diósi. Hozzátette, kulcsfontosságú mozzanat a fúzió az OTP Bank Románia történetében, hiszen azzal a pénzintézet közelebb kerül ahhoz, hogy az első tíz legnagyobb romániai bank közé tartozzon.

A Millennium Bank ügyfelei október 30. és november 2. között kerülnek át az OTP adatbázisába. Az integráció következtében az OTP Bank Románia részesedése 2 százalékra nő, és így a 14. helyre lép elő a romániai bankok sorában.

Az OTP-nek Romániában több mint 426 ezer ügyfele van, 13 százalékkal több, mint a fúzió előtt. A magánszemélyek aránya 12 százalékkal több mint 400 ezerre nőtt, a jogi személyeké 31 százalékkal több mint 25 ezerre bővült.

Az OTP 50 százalékkal növelte romániai bankfiókjainak számát, az ATM-ek száma 35 százalékkal 170-re bővült. Az alkalmazottak száma 32 százalékkal 1300-ra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com