Novemberben 33,6 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás

Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya novemberben 33,6 milliárd forint volt; az első 11 havi hiány 691,7 milliárd forintot tett ki, ez a módosított  előirányzat 120 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu portálon.


Az adatok megegyeznek a december elején publikált előzetes számokkal.
Tavaly január-novemberben az államháztartási deficit 1247,9 milliárd forintot tett ki.
Idén novemberben a központi költségvetés 10,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,4 milliárd forintos deficittel zártak. 2011. novemberében az államháztartás központi alrendszerének szufficitje 79,9 milliárd forint volt.
Az NGM közleménye kiemeli: ha a két év novemberi számait összevetjük, a hónapok között a jelentős eltérés a tb-alapok egyenlegénél jelentkezett, tekintve, hogy 2011. novemberben a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeit a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel 179,7 milliárd forinttal növelte. Figyelembe kell venni emellett, hogy 134,8 milliárd forintos egyszeri kiadás már 2012 októberében jelentkezett a bérek és egyes ellátások előrehozatala miatt.
Az egyszeri tételektől megtisztított, vagyis azonos bázisú 2011. évi és 2012. évi - önkormányzatok nélküli - november végi, központi alrendszerbeli hiányok esetében az idei évi 96,8 százalékos mérték kedvezőbb lett a tavalyi 100,2 százaléknál.
Az NGM közleménye szerint a központi költségvetés november havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 90,7 milliárd forinttal lettek magasabbak. A főbb adóbevételek esetében az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, a személyi jövedelemadó, valamint az illetékbevételek is meghaladták az előző évi összeget. Emellett a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és a kamatbevételek is nagyobb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában.
A központi költségvetés november havi kiadásai 61,5 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak, mint az elmúlt év 11. hónapjában. A kiadások esetében a tavalyi évinél magasabb összegben teljesültek az egyedi és normatív támogatások, a lakástámogatások, a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok ráfordításai, a kamatkiadások, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos költekezés.
A közlemény kitér arra: a központi költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában jelentős szerepet játszanak a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bevételei és kiadásai.
A kamatkiadások 2012 novemberében 135,3 milliárd forintot tettek ki, 5,0 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 12,7 milliárd forintot értek el, 1,4 milliárd forinttal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (122,6 milliárd forint) így összességében 3,6 milliárd forinttal tér el az előző év hasonló időszakához képest, mely a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.
A társadalombiztosítási alapok 2012. november havi 23,1 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap közel 48,1 milliárd forintos deficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 25,0 milliárd forintos szufficitjéből tevődik össze. 2011. november hónapjában a tb-alapok együttes többlete 120,7 milliárd forintot tett ki. A két év összehasonlításánál fel kell hívni a figyelmet arra, hogy 2011. november hónapjában a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból egy összegben közel 179,7 milliárd forintos bevétel folyt be a Nyugdíjbiztosítási Alapba, míg idén havonta kap támogatást az alap 8,5 milliárd forintos összegben.
A  központi költségvetés idei első 11 havi bevételei 8193,2 milliárd forintot tettek ki, míg a központi büdzsé kiadásai 8932,7 milliárd forintot értek el. Így a központi költségvetés az idei első 11 hónapban 739,5 milliárd forint deficitet mutatott.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com