Novemberben a parlament elé kerülhet a munka törvénykönyve módosítása

Októberben kezdődő, széles körű társadalmi egyeztetés után, várhatóan november végére kerül a parlament elé a munka törvénykönyvének (Mt) módosítása - mondta Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Liga Szakszervezetek által koordinált, Mt-ről készített hatástanulmány eredményeit bemutató konferencián szerdán Budapesten.

Hozzátette: a 2012-ben hatályba lépett új Mt még fiatal törvény, a jogalkotás nem állt meg. Az elmúlt évek tapasztalatai, problémái nyomán módosítani kell a törvényt - jegyezte meg.

parlament

Felidézte: a kormány 2010-ben a gazdaság rendbetétele érdekében tíz év alatt egymillió adófizető munkahely megteremtését tűzte ki célul. Ezt több módon, direkt munkahely-teremtési támogatásokkal, a munkabérek terheinek csökkentésével, valamint az akkori rugalmatlan, bürokratikus munkaügyi szabályozás áttekintésével kívánta elérni -mondta.

Az NGM főosztályvezetője szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadók és munkavállalók is felvetették a módosítás szükségességét, valamint az Európai Unió is megfogalmazott előírásokat, javaslatokat. A tavaszi tárgyalások során sikerült több ponton közelíteni a kormány, a munkaadók és a munkavállalók álláspontját.

Emellett a módosítás kapcsán megvizsgálták a jogalkalmazást, a bíróságok munkáját, szakmai testületeket vontak be az Mt módosításának előkészítésébe - mondta Jáczku Tamás. Azóta elkészült egy tervezet a Mt módosítására, amely jelenleg kormányzati egyeztetés alatt áll. Várhatóan októberben társadalmi egyeztetésre kerül a tervezet - tette hozzá.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: az új Mt rendkívül kritikus pontja a munkavállalók egyéni jogainak szabályozása, de a kollektív jogokban is jelentős korlátozásokat tartalmaz.

A kormány eredeti javaslatában egyebek mellett az szerepelt, hogy ne legyen felső korlátja a munkavállalók kártérítési felelősségének, míg a Mt-ben azt négy, a kollektív szerződésben nyolc havi bérben maximálták - fejtette ki.

Elmondta: a kutatásból kiderült, hogy a munkavállalók nem "vették annyira zokon" a Mt módosítását, mint azt a szakszervezet előtte elképzelte.

A Liga elnöke szerint ennek több oka van, egyrészt kevés idő telt el a bevezetése óta, valamint sok helyen nem is alkalmazták az új Mt. lehetőségeit, vagy már korábban is ezeket a szabályokat alkalmazták. Sok körülmény együtt eredményezte azt, hogy a munkavállalók mintegy 20 százaléka élte meg kedvezőtlenül az új Mt bevezetését - mondta, hozzátéve, hogy emögött súlyos munkavállaló-ellenes trend húzódik. A kutatásnak nem szabad befejeződnie, további hatásvizsgálatra van szükség - jegyezte meg Gaskó István.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége alelnöke elmondta: a felmérés megerősítette azt, amit a munkaadók az elmúlt két évben a mindennapokban tapasztaltak. Az új Mt. rugalmasabb keretet teremtett a vállalatok számára, miközben nem gyengültek a munkavállalók pozíciói, nem lett nagyobb a kiszolgáltatottság - vélekedett. Eredményesebbek lehettek a vállalatok mind a válságkezelés, mind a gazdasági növekedés területén, valamint valószínűleg hozzájárult az új munkahelyek teremtéséhez is -tette hozzá.

Rolek Ferenc kitért arra, hogy munkáltatói oldalról a törvény néhány passzusa finomításra szorul, egyebek mellett a többségi köztulajdonú cégekre vonatkozó komoly szigorítások és kötöttségek. Vélekedése szerint el kellene törölni ezt a rendelkezést, mivel az állami vállalatok is a piacon működnek, a versenyszférabeli cégekkel azonos feltételek illetik meg őket.

Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, egyetemi docens hangsúlyozta: nehéz úgy törvényt alkotni, ha se a kormányzat, se a szakszervezetek, se a munkaadói oldal nem tud határozott elvárásokat megfogalmazni a kodifikációval szemben.

A VKF tárgyalások nyomán mindössze egy érdemleges kérdésben látszik, hogy a törvény "el van szúrva" - fogalmazott. Egyedül abban alakult ki konszenzus, hogy a köztulajdonú munkáltatóknál alkalmazott, az általánostól eltérített rendelkezéseket ki kell venni a törvényből - mondta.

Elmondta: a kutatás megdöbbentően alacsony szakszervezeti szervezettségi adatot mutatott, vélekedése szerint az unióban valószínűleg egyedülálló. Kiderült az is, hogy ambivalensen állnak hozzá a munkavállalók a kollektív munkajogi intézményekhez, a szakértő ennél egyértelműbb pozitív hozzáállást várt.

A zárókonferencia kapcsán kiadott tájékoztatás szerint a kutatás adatfelvétele során 2000 munkavállalót és 800 munkaadót személyesen kerestek meg a kérdezőbiztosok, míg további 5000 foglalkoztatott véleményét online adatbázis segítségével gyűjtötték össze. Kiegészítő jelleggel 14 fókuszcsoport és 28 egyéni mélyinterjú készült, valamint a bírói gyakorlatokat, egyéni és kollektív munkaszerződéseket is elemeztek a szakértők. A kutatási körbe nem tartoztak bele a nem a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaadók és munkavállalók, így például a közszférában foglalkoztatottak.

A kutatás A munkáért! című projekt keretében készült, amelyhez összesen 1,6 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Liga. A projekt négy pillérre épül: az új munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói hatásvizsgálata, a kollektív szerződések kötésének elősegítése tanácsadással, a vállalkozók képzése, illetve a munka világát érintő témákban a fiatalok felkészítése tananyaggal. A hatásvizsgálat elérhető a www.liganet.hu oldalon - olvasható a tájékoztatóban.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com