Növénytermesztéssel kapcsolatos kutatásra nyert támogatást a NAIK

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) elnyert 635,61 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással 6 kutató intézete 19 telephelyén vizsgálta a növénytermesztési rendszerek klímaváltozásnak való kitettségét, érzékenységét, sérülékenységét, illetve adaptációs lehetőségeit, ahol az összekötő elem a víz - közölte a NAIK csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a projekt nemcsak egy-egy művelési ág (szántó, erdő, gyümölcsös, szőlő, vagy zöldségtermesztés) önálló és elszigetelt vizsgálatára terjedt ki, hanem komplex művelési rendszerek vizsgálatára, amelyek interakcióban és egymás komplementereként is számításba veendők (például agrár-erdészeti rendszerek).

    
Rámutattak, hogy a klímaváltozás elsősorban az extenzív kultúrákat érinti, így az erdőgazdálkodás, szántóföldi növénytermesztés, gyümölcstermesztés, valamint a szőlészet egyaránt kitett a kedvezőtlen hatásainak. Intenzív termesztéskor a környezeti tényezők egy része mesterségesen befolyásolható, így az ilyen kultúrák kevésbé veszélyeztetettek, ám ez esetben a beruházási költségek igen magasak lehetnek egyebek mellett a termesztőházak, vagy jéghálók kialakítása miatt. Hosszabb távon ezért az a gazdaságosabb, ha tudnak alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez.
    

Kitértek arra is, hogy a éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a fenntartható környezet és az élhető társadalom globális kihívások. Ehhez kapcsolódó területek az élelmiszerbiztonság fokozása, a fenntartható gazdálkodásra törekvés, valamint a biogazdaságok számának növelése. Megvalósításukat szolgálja a fajtanemesítés, vízgazdálkodás, öntözésfejlesztés, talajjavítás, agrár­biotechnológia - tette hozzá a NAIK.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com