Nukleáris társaság: a nukleáris alap megszüntetése veszélyezteti az atomenergetika felelősségteljes alkalmazását

A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap esetleges megszüntetése, vagy a befizetés szüneteltetése veszélyezteti az atomenergetika felelősségteljes alkalmazását és a következő generációra is jelentős költségeket hárítana - közölte a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) szerdán az MTI-vel.

Mint írták, az elmúlt hetekben több értesülés látott napvilágot a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap jövőjét illetően és "mivel hivatalos forrásokból nem sikerült a nukleáris biztonság szempontjából megnyugtató információkhoz jutni", közzéteszik szakmai álláspontjukat a témában.

letöltés

Október végi közleményében a Demokratikus Koalíció hívta fel a figyelmet arra, hogy az Index hírportál birtokába került a Miniszterelnökség egy belső anyaga, "amely szerint a kormány a paksi atomerőmű blokkjainak leszerelésére félretett pénzt költené el a folyamatosan veszteséget termelő rezsicsökkentés fenntartására" - írta a párt. November elején azonban a parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az erre vonatkozó kérdésre elmondta: a kormány semmilyen döntést nem hozott a kérdésben és a biztonsági szempontokat fogják nézni.

Az MNT szerdai közleményében kiemeli: a nukleáris energia hasznosítása során keletkező radioaktív hulladékok kezelése - a fizikai folyamatok természetéből adódóan - hosszú távú megoldásokat igényel. Magyarországon a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba 1998 óta a paksi atomerőmű évente átlagosan 20 milliárd forintot fizet be, jelenleg közel 250 milliárd forint van az alapban.

Szakértői elemzések szerint az alapban felhalmozódó összeg - a tervezett befizetések mellett - fedezni fogja a reaktorok leszerelésének, a kiégett üzemanyag átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének, valamint az egyéb radioaktív hulladékok elhelyezésének költségeit.

Emellett az alapba történt befizetések felhasználásával néhány fontos feladat megoldása is nagyon jól halad, például megkezdődött a kis és közepes aktivitású atomerőművi hulladékok végleges elhelyezése a Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolóban Bátaapátiban, illetve létrehozták a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját Pakson, amely biztosítja az atomerőműben elhasznált nukleáris üzemanyag ideiglenes tárolását - fejti ki a nukleáris társaság.

Az MNT szerint az alap esetleges megszüntetése, vagy a befizetés szüneteltetése csak átmeneti, rövidtávú előnyökkel járhat. Ha a szükséges pénzügyi források hiányában nem lehet megvalósítani a radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezését, akkor kedvezőtlen környezeti hatásokkal kell számolni, amelyek későbbi felszámolása a jelenleg tervezett költségek sokszorosa lehet - hívják fel a figyelmet.

A jövő generációk adófizetőire jelentős terheket róna, ha a befizetés tervezett üteme nem folytatódna, vagy az eddig felhalmozott tartalékot nem az eredeti célokra használnák fel.

"Bízunk benne, hogy ilyen kormányzati döntések nem születnek, hiszen Magyarországon - az új blokkok létesítése miatt is - olyan hosszú távú tervezésre van szükség, amely számol az atomenergetika használatának minden fontos vonatkozásával" - hangsúlyozza a szervezet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com