Nyáron többször és többet vásárolnak bankkártyával az emberek egy felmérés szerint

Több mint 30 százalékkal nőtt a külföldi bankkártyás vásárlások száma nyáron, összegük csaknem 32 százalékkal emelkedett, míg a belföldi bankkártyás vásárlások összege 12,9 százalékos növekedést, száma pedig 15,6 százalékos emelkedést mutatott ugyanebben az időszakban az év többi hónapjához képest - közölte a K&H az MTI-vel az ügyfélkörében mért adatokra hivatkozva.A bank közlése szerint a pénzintézetnél idén június-augusztusban a bankkártyás tranzakciók száma 42,6 százalékkal, összege pedig 34 százalékkal emelkedett az előző év nyarához képest. Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedőjének zsűritagja elmondta, a bank adatai szerint egy-egy vásárlás átlagos összege is magasabb az utazás alatt: míg Magyarországon 7 ezer forint, külföldön 12 ezer forint volt a bank ügyfeleinek átlagos költése egy vásárlás alkalmával. Hozzátette, a bank részben azért is vizsgálta ezeket a költéseket, mert nyaraláskor a gyerekek is könnyebben megtanulják hogyan kell a pénzzel gazdálkodni, illetve a bankkártyákat biztonságosan használni.

    
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesítése alapján a második negyedévben idén 151,98 millió vásárlást bonyolítottak le magyar kibocsátású fizetési kártyákkal belföldön, az első negyedévben pedig 134,01 milliót. A vásárlások értéke az első negyedévben 944,32 milliárd forint volt, a második negyedévben meghaladta az 1066,64 milliárd forintot.
    

Az MNB honlapja szerint a második negyedévben 11,37 millió vásárlás történt külföldön magyar kibocsátású fizetési kártyákkal, az első negyedévben pedig 10,46 millió. A vásárlások értéke az első negyedévben 125,47 milliárd forint volt, amely a második negyedévben 134,34 milliárd forintra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com