Nyereséggel zárta az elmúlt évet a Herendi Porcelánmanufaktúra

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 300 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet, a társaság összes bevétele 2017-ben az előző évhez hasonlóan alakult, meghaladta a 4,7 milliárd forintot - tájékoztatta kedden az MTI-t a cég vezérigazgatója.Simon Attila elmondta, hogy a társaság tavaly 6,5 százalékkal növelte magyarországi árbevételét az előző évhez képest.

A manufaktúra a 2018-ra áthúzódó beruházásokkal együtt 600 millió forintot meghaladó beruházást hajtott végre 2017-ben.

    
Az idei év egyik legnagyobb beruházása a cég termékeit felvonultató, Budapest belvárosában megépülő 500 négyzetméteres Herendi Porcelán Palota lesz - mondta a vezérigazgató. Hozzátette: a manufaktúra gazdasági, pénzügyi működése stabil, külső finanszírozási igénye nem volt, hitel nélkül, saját megtermelt forrásokból tudta finanszírozni működését és beruházásait tavaly.
    

Simon Attila elmondta azt is, hogy a 750 munkavállalónak és beszállítónak megélhetést nyújtó manufaktúra az elmúlt évben 15 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, ez mintegy kétszerese az egy évvel korábbinak. Háromszáz millió forinttal több bért fizettek ki a dolgozóknak tavaly, mint amennyit az üzleti terv megfogalmazott, 2011 óta pedig összesen 44 százalékkal emelkedtek a bérek. Hozzáfűzte, hogy a 2017-ben indított munkahelyei jólét program keretében egészségügyi szűrőprogramokon, családi napon vehettek részt a munkavállalók.
    

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a világ legnagyobb, kézműves módon porcelánt előállító manufaktúrájának exportpiaca 60 országra terjed ki. A Herendi Porcelánmanufaktúra 16 ezer fehér formával és 4 ezer festett mintával rendelkezik, összesen mintegy 64 millió különböző terméket állít elő, és évente mintegy 300 új terméket fejleszt ki.
    

A szakmai utánpótlást a saját fenntartású szakiskola biztosítja, amely három szakmában három évfolyamon adja át a porcelángyártási elméleti és gyakorlati szakismereteket összesen 29 tanulónak. A világ egyik legnagyobb nemzetközi vásárán, a pénteken nyíló Frankfurti Ambiente Szakvásáron a manufaktúra 32 új porcelánforma 211 különböző variációjával fog megjelenni - közölte a vezérigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com