Nyílászárókat és bútorokat gyártó cég nyitott üzemet Zalaegerszegen

Csaknem negyedszázados zalaszentgróti működés után Zalaegerszegre települt át az Európa-szerte műemlék épületek nyílászáróit, valamint bútorokat és belsőépítészeti elemeket gyártó Bíbor-Fa Bt., amely szombaton nyitotta meg új telephelyét a zalai megyeszékhelyen.Bors Attila, a száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás egyik ügyvezetője a megnyitón elmondta: tulajdonostársával, Borbíró Frigyessel 1990-ben kukoricapattogtatással indították vállalkozói karrierjüket, majd képkeretezőként, dekoratőrként és üvegesként folytatták. Jelenleg is működő cégüket 1994-ben alapították koporsógyártásra, de néhány év után más asztalosipari termékek készítésére álltak át.

    
Folyamatos fejlődésük jelentős állomása 2008, amióta sorra nyernek el német állami közbeszerzéseket, amelyek révén egyetemek, kollégiumok, középületek belsőépítészeti termékeit, bútorait készítették el. Az elmúlt évtizedben egyebek mellett brit, francia, holland és orosz kastélyok, műemlékek nyílászáróit készítették el, de dolgoztak az Egyesült Arab Emírségekben is.
    

Az ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly - a 2016-os 340 millió után - 439 millió forintos nettó árbevételt és 62 millió forintos adózás előtti eredményt értek el. Forgalmuk 60-65 százaléka külpiacokról származik, terveik szerint a bevétel rövid időn belül elérheti az egymilliárd forintot. A Zalaegerszegre áttelepülés után jelenleg 40 embert foglalkoztató cég legalább tíz dolgozóval szeretné bővíteni létszámát - tette hozzá az ügyvezető.
    

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) az üzemavatón azt mondta: akarat, munka, eltökéltség és a család szeretete adja a cégnek azt a hátteret, ami a sikerei mögött áll. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester pedig arra emlékeztetett, hogy a 2014-ben indított zalaegerszegi gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően csaknem 4000 új munkahely jött létre a városban, ahol jelenleg mindössze 2,7 százalék a regisztrált munkanélküliek aránya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com