Nyitottak a magyar termékek iránt Türkmenisztánban a külgazdasági államtitkár szerint

Nyitottak a magyar termékek és szolgáltatások iránt Türkmenisztánban, több területen szeretnének együttműködni Magyarországgal a türkmén partnerek - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek.

Az államtitkár kétnapos hivatalos látogatást tett Türkmenisztánban, ahol részt vett a Magyar-Türkmén Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság alakuló ülésén.

magyar termék

Szabó László elmondta: többszörösére szeretnék növelni a külkereskedelmi forgalmat a két ország között a következő években.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az ülésen folytatott tárgyalások alapján konkrét lehetőségek mutatkoznak a vízkezelési és öntözési technológiák, a hulladékfeldolgozás területén, ahol magyar cégek bekapcsolódhatnak az infrastrukturális fejlesztésekbe.

A türkmén partnerek szeretnék növelni az élőállatok és feldolgozott termékek exportját Magyarországról Türkmenisztánba, az állattenyésztés területén technológiai transzferben is gondolkodnak - mondta. Több mint 40 állattenyésztési központot szeretnének a következő években létrehozni az országban, ami nagy lehetőséget jelent magyar cégeknek is - jegyezte meg.

Szabó László szerint kiemelten fontos az energetikai együttműködés területe, Türkmenisztán a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik. Elmondta: az Európai Unió energetikai biztosa néhány hete járt Türkmenisztánban, ahol a türkmén gáz Európába juttatásáról egyezetett.

Ez az államtitkár szerint teljes mértékben egybevág a magyar kormány szándékaival, hogy minél több forrást és útvonalat azonosítsanak be, amelyeken keresztül energiahordozó szállítható Magyarországra és Kelet-Közép-Európába.

A turizmus is ígéretes együttműködési terület lehet a két ország között - vélte Szabó László. A Kaszpi-tenger mellett, Türkménbasi városban 26 új szállodát építettek fel, amit szeretnének látogatókkal megtölteni - tette hozzá.

A türkmének elismerik a magyar szaktudást a gyógyszeriparban, a Richter Gedeon helyi képviselete az egyik legsikeresebb gyógyszercég az országban - ismertette.

A KKM államtitkára kitért arra, hogy a magyar Umirs Europe Kft. határvédelmi rendszert telepít Türkmenisztánban az Eximbank finanszírozásával.

A magyar műszereket már leszállították, az összeszerelés folyik - mondta. Szabó László szerint ez sikeres példa arra, hogy az új külgazdasági és külügyminisztériumi stratégia és struktúra hogyan tudja szolgálni a kis- és középvállalkozók érdekeit.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a Stipendium Hungaricum keretében húsz türkmén diáknak ajánlottak ösztöndíjat Magyarországra, és bíznak abban, hogy az itt végzett diákok is tovább tudják építeni a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között.

Szabó László elmondta: a látogatás során találkozott Serdar Atayev gazdasági és fejlesztési miniszterhelyettessel, aki a bizottság türkmén társelnöke. Egyeztetett Vepa Hadzsiev külügyminiszter-helyettessel, Ayna Kurbanova kereskedelmi és külgazdasági miniszterhelyettessel, Myratgeldi Meredov olaj-és ásványügyi miniszterhelyettessel, valamint Dovran Hojayevvel, a Türkmén Kereskedelmi és Iparkamara alelnökével is.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com