Nyolc bányászati koncesszió nyerteseiről döntött az NFM

Szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére szóló nyolc bányászati koncesszió négy nyerteséről döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - közölte a tárca és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az O&GD Central Kft. Berettyóújfalun, Mogyoródon, Nagykátán és Ócsán, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Battonya-Pusztaföldvár északon és Dányon nyert jogosultságot koncessziós szerződés megkötésére.

Ezen kívül a HHE GROUP Kft. Lakócsán, a magyar koncessziós tenderen első alkalommal résztvevő, a régióban aktív kanadai Bankers Petroleum többségi tulajdonában álló Panbridge Hungary Zrt. Püspökladányon köthet koncessziós szerződést - áll a közleményben.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

A Sellye területére kiírt szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére, valamint a "Dubicsány I. - szén" bányatelekre vonatkozó barnakőszén feltárására és kitermelésére irányuló koncessziós pályázati felhívásokra nem érkezett ajánlat, azokat a miniszter eredménytelennek nyilvánította - áll a közleményben.

A nemzeti fejlesztési miniszter 2015 áprilisában tette közzé a bányászati koncessziós felhívásokat. A tízből nyolc felhívásra összesen 17 pályázat érkezett.

A szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől számított 90 nap áll rendelkezésre, amely határidő miniszteri döntés alapján egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható.

Az élénkülő verseny, a befektetők hazai szénhidrogén-koncessziós lehetőségek iránti növekvő érdeklődése azért is különösen figyelemre méltó, mert a nemzetközi iparági környezetet alacsony beruházási aktivitás jellemzi - írta az NFM.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal további területek esetében is elkészítette az érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatokat, amelyek alapján a NFM újabb koncessziós pályázatok meghirdetését tervezi - olvasható a tájékoztatásban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com