Nyolc pavilonban várják a látogatókat a világkiállításon

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon a Hungexpó Budapesti Vásárközpontban szombattól  október 14-ig - mondta Gulyás Andrea, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.Elmondta: a 2021-es év legnagyobb természeti kiállítása 75 ezer négyzetméteren éppúgy foglalkozik a vadászattal, mint a természet védelmével, a vizes élőhelyekkel, a természetmegőrzéssel és annak jövőjével, a biodiverzitással, a fenntartható természethasználattal vagy például a solymászattal, az orvvadászattal, a gasztronómiával és az innovációval.
   

Lesznek hüllőbemutatók is, és a nemzeti parkok is megjelennek. Különleges lovas, solymász, íjász és kutyás bemutatók is várják a látogatókat. A cél az szavai szerint, hogy megmutassák a szakma mellett mindenkinek a vadászat-vadgazdálkodás sokszínűségét, hagyományait. Bors Richárd, a kiállítás szakmai igazgatója közölte: a fenntartható vadgazdálkodást, természethasznosítást tervezik bemutatni a vadászathoz és horgászathoz kapcsolódóan. Az ország legnagyobb kiállítási akváriumában a Hal, Víz és Ember pavilonban például 2 méteres és 110 kilós halakkal is találkozhatnak majd - ismertette az igazgató. Számokban ez azt jelenti, hogy több száz négyzetméter élő vízfelületen, közel félmillió liternyi akváriumban, csaknem 50 halfaj 2000 egyede lesz megtekinthető.
    

A MÁV közölte: az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításra látogatók részére a MÁV-START és a GYSEV a pénztári és fedélzeti jegyváltáskor 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Zugló vasútállomásra. A Volánbuszt választók szintén 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a világkiállítás helyszíneire, Budapest mellett Gödöllőre, Hatvanba, Keszthelyre és Vásárosnaményba.
   

A vasúti kedvezmény igénybevételéhez a pénztárban vagy pénztár hiányában a vonaton 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet kell váltani Budapestre, amelyet a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni, így a visszaútra már nem kell újabb jegyet váltani. Bélyegzőpontok a Hungexpón az 1-es fogadócsarnokban, 3-as fogadócsarnokban, az Egy a Természettel boltban az 1-es fogadócsarnok után, valamint az A pavilonban, Egy a természettel standon vannak. Alkalmi menettérti jegy automatából, illetve elektronikus úton nem vásárolható. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe; 1. kocsiosztályon történő utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com