Nyolcvanmilliárd forint hitelt kaphatnak a kkv-k az Európai Beruházási Alap és a Garantiqa megállapodása alapján

Az Európai Beruházási Alap (EBA) és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása alapján 80 milliárd forint hitelt kaphatnak a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) a COSME, a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő programban.Az erről szóló megállapodást pénteken Budapesten írták alá. Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója az aláírás után elmondta: az alap elkötelezetten támogatja a kkv-kat, most az eddigi legjelentősebb megállapodást írta alá Magyarországon a Garantiqával, ezzel a szerződéssel 3500 magyarországi kis- és középvállalkozás kaphat a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzéséhez garanciatámogatást.

    
Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a zrt. garanciaállománya tavaly 21 százalékkal, 443 milliárd forintra nőtt, a garanciakonstrukciók segítségével pedig 540 milliárd forint hitelhez jutottak a vállalkozások az elmúlt évben.

A cég vezetése arra számít, hogy az idén is több mint 20 százalékkal növekedhet a társaság garanciaállománya, köszönhetően többek közt a most kötött együttműködési megállapodásnak, ezzel a kkv-knak kihelyezett hitelportfólió 650 milliárd forintra emelkedhet - hangsúlyozta  a vezérigazgató.
    

Búza Éva kiemelte: ez a konstrukció nem számít állami támogatásnak, hiszen az Európai Bizottság azon célját szolgálja, hogy erősítse az unió kis- és középvállalkozói szektorát, emiatt ezt a támogatást olyan cégek is megkaphatják, amelyek már kimerítették az állami támogatási keretüket. Emellett a szerződéssel igényelhető a hitelgarancia olyan területeken is, amelyek eddig csak korlátozott támogatásban részesülhettek, ilyen célterületek lehetnek a mezőgazdasági cégek és a megállapodás megnyitotta a garanciatámogatás lehetőségét az exportfinanszírozásban is - fűzte hozzá.
    

Búza Éva rámutatott: a COSME programban a garanciát magasabb összegű hitel mellé is igénybe lehet venni, a kezességvállalás egyedi felső határa 920 millió forint. A konstrukcióval a kezdő vállalkozásoknak is ajánl kezességi terméket a programban a Garantiqa - mutatott rá Búza Éva. A garanciavállalás mértéke a legtöbb COSME-terméknél 85 százalékos, de van olyan konstrukció is, ahol 90 százalékos a kezesség nagysága.
    

Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta: az európai beruházásélénkítő Juncker-tervnek köszönhetően Európában mostanáig 233 milliárd eurónyi hitellel és támogatással tudtak segíteni 450 ezer kkv-nek és 270 nagyprojektnek. Magyarországon a Garantiqával kötött megállapodás az ötödik, ugyanakkor a legnagyobb keretösszegű szerződés a COSME révén 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket.
    

Búza Éva kiemelte: az idén 25 éves Garantiqa az alapítása óta 400 ezer ügyletben mintegy 5000 milliárd forint hitelügylethez nyújtott garanciatámogatást. Ez az jelenti, hogy minden hetedik kkv-hitelt segítette valamilyen garancia - tette hozzá a vezérigazgató. Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója kérdésre  elmondta: a COSME-program termékeivel a kockázatosabb vállalkozások, illetve startup-cégek finanszírozását is elő kell segíteni.
    

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte: az MFB-csoporton belül munkacsoport vizsgálja, milyen legyen az egészséges kockázatvállalás szintje a garanciatermékek esetében. A kisebb, banki termékekkel nem, vagy nehezebben támogatható mikro- és kis cégek számára az MFB dolgozik azon, hogy a korábbiakban sikeres mikrohitel programot újraindítsa - jelezte.
   

Az MFB elnök-vezérigazgatója rámutatott: az MFB részt vesz az EU kkv-beruházási platformjának kidolgozásában, ahol a hitel- és garanciatermékek mellett tőkejuttatást is kaphatnak a vállalkozások.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com