Nyugdíjba vonul az OTP Egészségpénztár ügyvezetője

 Közel két évtized után távozik posztjáról az OTP Egészségpénztár alapítótag-ügyvezetője, Studniczky Ferenc, akit eddigi vezetőtársa, Kovács Tamás vált 2020. december 1-én az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatói székében - közölte a pénztár az MTI-vel hétfőn.A szakember emellett visszavonul az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnökségéből is.

Studniczky Ferenc 2002-es alakulása óta irányította az OTP Egészségpénztárat, részt vett a pénztár koncepciójának kialakításában, a szervezet felépítésében és működtetésében. Vezetése alatt a 22 fős induló taglétszám 286 ezerre gyarapodott, a kezelt vagyon mára megközelíti a 15 milliárd forintot, az éves befizetések összege pedig évről évre növekedve, 2019-ben már átlépte a 11 milliárd forintot - közölték.

    
A közleményben felidézik: az elmúlt szűk két évtizedben az egészségpénztári piac sok változáson ment keresztül, a jogszabályi és a piaci környezet gyakran módosult. Átalakult a cafeteria rendszer, és változtak az ügyfelek ügyintézési szokásai is. Több jelentős összeolvadás során konszolidálódott a pénztárak mezőnye, az OTP Egészségpénztár a Posta Egészségpénztárral egyesült 2012-ben.
    

Az OTP Egészségpénztár középtávú céljai az erős piaci pozíció megerősítése mellett, a megkezdett, ügyfélközpontú digitalizációs út intenzív folytatására, a tagság gyarapítására és a szolgáltatási kör bővítésére koncentrálnak, a prudens és nyereséges működés fenntartása mellett - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com