OCHC: 10 százalékkal több új lakáshitel 2014-ben

Az új lakáshitelek kihelyezésében 2014-ben 10 százalékos bővülésre számít az idei évhez képest az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC), a pénzügyi tanácsadó cég előrejelzése szerint a hitelfeltételek egyes szegmensekben tovább javulnak majd jövőre.

LOGO 2011 sotet hatterAz OCHC az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: 2013-ban a háztartások több jelzáloghitelt vettek fel, és a bankok is kezdtek visszatérni az aktív hitelezésre.

A közlemény idézi Bánfalvi Lászlót, az OCHC ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: jövőre lassan, de tovább csökkennek a kamatok, újabb, kedvezőbb hitelkonstrukciók jelenhetnek meg a piacon. A kihelyezett piaci volumen optimális esetben akár 10 százalékkal is nőhet 2014-ben - vélekedett.

Hozzátette: várhatóan a támogatási rendszer, a szocpol, és a kamattámogatás feltételei tovább enyhülnek, ezzel is segítve a családok lakáshoz és hitelhez jutását.

Az Otthon Centrum Hitel Center prognózisa szerint a hitelfeltételek javuló trendje a jó jövedelmű, valamint a prémium szegmenshez tartozó ügyfelek kondícióinak javulásában mutatkozik meg, de a kamatcsökkenést minden ügyfél érezni fogja. A hitelhez jutás általános feltételeiben az OCHC nem vár lényeges változást, ahogy a bonitás vizsgálatban sem. A közlemény szerint az akciók már a tél végén, a tavasz közeledtével megjelennek. Amennyiben az infláció továbbra is alacsony marad, a hitelt igénylők száma tovább növekedhet, és a meglévő hitelek kamatperiódus végi átárazódásával alacsonyabbak lesznek a törlesztőrészletek.

A közlemény emlékeztet: a 2013-as év az átlagos teljes hiteldíjmutató (THM) csökkenéséről szólt, a mutató az év elejei 11,5 százalékról 8,7 százalékra mérséklődött októberre az MNB adatai szerint. Az év végén az alacsony kamatkörnyezet húzta lefelé a lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatóját: soha nem látott mélységbe kerültek a hitelkamatok, a jegybanki alapkamat, és a BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) változásának következtében - mondta Bánfalvi László.

Rámutatott, hogy 2013 végére bizonyos esetekben a piaci kamatozású hitelek kamatai már alacsonyabbak az állami kamattámogatású konstrukciók kamatainál. A szakember szerint ezért elképzelhető, hogy a támogatási rendszert át kell gondolni, úgy, hogy az kövesse a piaci trendet.

Az előrejelzés szerint rövid távon a kamatok már csak enyhén csökkenő tendenciát fognak mutatni. Jövőre több banknál általánossá válhat a hosszabb kamatperiódus, ami az ügyfelek körében is egyre népszerűbb lesz - vélekedett az OCHC ügyvezető igazgatója. Szerinte a hosszabb kamatperiódus biztosíthatja, hogy egy esetleges későbbi kamatemelés esetén is hosszabb ideig megtarthassák a jelenlegi alacsony kamatszintet.

Megmarad a használtlakás-vásárlási hitelek dominanciája 2014-ben is. Az átlagos hitelnagyság csak akkor változna érdemben, ha a lakásárak is emelkednének, de a lakáspiaci prognózisok ismeretében ez 2014-ben egyelőre nem valószínű - olvasható az OCHC előrejelzésében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com