OHÜ: másfél milliárdos támogatás a hulladékgazdálkodási ágazat fejlesztésére

Összesen 1,55 milliárd forint keretösszeggel a magyarországi hulladékgazdálkodási ágazat fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez kínál vissza nem térítendő támogatást az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), a pályázatokat január 10-től lehet benyújtani - tájékoztatta az ügynökség hétfőn az MTI-t.

knhgfdA keretösszegre elsősorban mikro-, kis-, középvállalkozások, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok, valamint helyi önkormányzati és költségvetési szervezetek pályázhatnak, amelyek az OHÜ által kidolgozott négy fejlesztési főcél - ezen belül 17 cél és 44 részcél - valamelyikében olyan projektet valósítanak meg, ami már rövid távon is a hazai hulladékhasznosítás mennyiségi és minőségi növekedését szolgálja.

A pályázati célok felölelik a jelenlegi szelektív hulladékgyűjtés és -hasznosítás csaknem teljes vertikumát.
Az egyes projektek megvalósításához 5, 15, 75 és 250 millió forint keretösszegre lehet pályázni. A meghatározott keretösszegekkel az OHÜ azt szeretné elérni, hogy minél több piaci szereplő jusson az ágazati célokat szolgáló támogatáshoz.

Az elnyerhető támogatás mértéke az összesen elszámolható költség minimum 50, maximum 100 százaléka.
A pályázatokat január 10. és február 15. között lehet benyújtani. Amennyiben a nyerteseknek megítélt keretösszeg a pályázati határidő lejárta előtt eléri az 1,55 milliárd forintot, úgy a pályázat újabb források bevonásáig, ideiglenesen lezárul - közölte az OHÜ.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az OHÜ által meghatározott négy fő cél megvalósítása előrelépést jelent a hazai hulladékhasznosításban, ami a növekvő európai uniós elvárások miatt is fontos. A fő célok: a szelektív és vegyes hulladékgyűjtési rendszerek fejlesztése, a gumihulladékok, az elektromos és elektronikai hulladékok, valamint a különféle csomagolási hulladékok anyagában történő hasznosításának fejlesztése.

A nyertes pályázókkal szemben elvárás a megvalósuló projektek legalább két évre szóló működtetése.
Az OHÜ iparfejlesztési pályázati felhívása és az azzal kapcsolatos részletek megtalálhatók a htttp://www.szelektivinfo.hu/iparfejlesztes/hirdetmenyek web-oldalon, további tájékoztatás az iparfejlesztes@ohukft.hu címen kérhető.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com