OKISZ: az uniós pályázatokkal a kkv-szektor csökkentheti versenyhátrányát

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke szerint 2017-től olyan időszak következik az uniós pályázatoknál, amely a magyar gazdaságban a rendszerváltás óta nem adódott, és a magyar kkv-szektornak lehetősége lesz versenyhátrányának csökkentésére.okiszHa a vállalkozások ki tudják használni az adódó lehetőséget, akkor 2020-ig jó helyzetbe kerülhetnek a versenyhátrány ledolgozásában, de ehhez szükséges a pályázatok, a kifizetések felgyorsítása - mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Felidézte, hogy 2014-2020 között az ország az uniós források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre, ennek 16 százalékát a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére fordít. Hozzátette: az iparszövetségnél ugyanakkor úgy látják, hogy 2014-től időarányosan kevés, a vállalkozásokat segítő, a foglalkozást bővítő, a versenyképességet javító pályázat valósult meg.

Az OKISZ tapasztalata szerint a hazai kis- és középvállalkozások körében továbbra is óriási a várakozás az uniós fejlesztési lehetőségek iránt. A sikeres felkészülést pedig segíti az, hogy ismert a megjelenés előtt álló kiírások témaköre - mondta Vadász György.

Hangsúlyozta, hogy az iparszövetség felkészítette tagságát arra, hogy minél többen tudjanak pályázni az uniós forrásokra. A területi szövetségeik révén naprakész információt adnak a pályázatokról a hozzájuk fordulóknak, tanácsadással segítik a pályázókat, illetve a szövetség is több projektben közreműködik a vállalkozások érdekében.

A Magyar Iparszövetséget jelenleg 22 területi, illetve szakmai tagszövetség, és 2 társult szakmai érdekképviselet alkotja, az érdekeltségébe tartozó szervezetek létszáma meghaladja az ezret.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com