Önálló vállalatba szervezi űr- és technológiai portfólióját a 4iG

A novemberben bejelentett transzformációval összhangban önálló holding társaságba vonja össze űripari és technológiai érdekeltségeit a 4iG Nyrt; a tőkepiaci társaság az űripar- és műholdfejlesztés, dróngyártás és drónvédelem, valamint a védelmi digitalizációval foglalkozó cégeinek részesedéseit a 100 százalékos tulajdonú leányvállalatába, a 4iG Space and Technology Zrt.-be (4iG S&T Zrt.) apportálja - tájékoztatta az MTI-t a társaság kedden.A tájékoztatás szerint a 4iG S&T Zrt. közvetlen tulajdonosa lesz a Rotors and Cams Zrt.-nek, a RAC Antidrone Zrt.-nek, a Hungaro DigiTel Kft.-nek, a Spacecom Ltd.-nek, a CarpathiaSat Zrt.-nek, valamint az akvizíció lezárását követően a REMRED Zrt.-nek.
    

A társaság az új holdingvállalatának alapításával egy időben bejelentette, hogy előzetes megállapodást kötött a REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.

45 százalékos tulajdonának megszerzéséről - közölték. A közel 50 éves űrmérnöki szaktudást és tapasztalatot egyesítő magyar űripari vállalat a világ vezető űrügynökségeinek (ESA, a NASA, a JAXA, DLR) partnere, illetve beszállítója.
   

A REMRED Martonvásáron tavasszal egy 4000 négyzetméter űrtechnológiai központ megvalósítására készül, amely komplett műholdak és űrrendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzi. Az Európában egyedülálló moduláris technológia alkalmas lesz a legfeljebb 400 kilogramm tömegű műholdak összeszerelésére is - írták. A beruházás várhatóan 85 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt.
    

Az akvizícióval, illetve űripari és technológiai portfóliójának vertikális integrációjával a 4iG egyedülálló szereplővé válik a közép-kelet-európai piacon, az űrtechnológiai központ megvalósításával pedig bővíti tevékenységi körét és informatikai, valamint távközlési szolgáltatásokat követően a nemzetközi gyártói piacra is belép - írták.
    

A gyártási kapacitás megteremtésével a cégcsoport képes lesz saját fejlesztésű és úttörő technológiák előállítására, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a földmegfigyelési képességek fejlesztéséhez, műholdas összeköttetések megteremtéséhez, illetve a modern hadviselés digitalizációjához, különös tekintettel az EU és NATO tagországok igényeire.
    

A 4iG S&T Zrt. megbízott vezérigazgatója a REMRED társalapítója, a 4iG Nyrt. elnöki kabinetvezetője, Sárhegyi István lesz, munkáját vezérigazgató-helyettesként Yon Rosenberg, a SpaceCom globális műholdüzemeltető vállalat korábbi igazgatója segíti. "Az űriparban és a technológiai fejlesztésekben hatalmas növekedési és jelentős bevételi potenciált látunk. A műholdak fejlesztése és gyártása, a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs és földmegfigyelési szolgáltatások, az UAV (pilóta nélküli légi jármű) és drónellenes technológiák, valamint a védelmi szektor digitalizációja olyan innovatív területek, amelyek tovább erősítik vállalatcsoportunk technológiai képességeit és összhangban állnak a Rheinmetallal közösen kidolgozott céljainkkal és stratégiánkkal" - idézte a közlemény a 4iG elnökét Jászai Gellértet.
    

A 4iG közlése szerint a REMRED akvizíció jól illeszkedik a Rheinmetall AG-val tavaly novemberben bemutatott középtávú stratégiába, amely kiterjed az űripar, a védelmi digitalizáció, az autonóm repülőgépek gyártása, illetve drónelhárítás területére. A két cég együttműködése terveik szerint 1,7-2,3 milliárd euró bevételt jelenthet a következő legfeljebb öt évben.
    

A budapesti székhelyű, magyar többségi tulajdonú 4iG Nyrt. Magyarország és a nyugat-balkáni régió vezető távközlési és IT-csoportja, több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A 4iG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a papír legmagasabb árfolyama az elmúlt egy évben 880 forint, a legalacsonyabb 611 forint volt, kedden 795 forinton zárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com