Online felületekkel segíti az energiahivatal a közintézményeket energiahatékonysági feladataik teljesítésében

Az energiahatékonyságról szóló törvény a piaci szereplők mellett a közintézmények számára is előírja egyes energetikai adatok közlését, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az év végéig csaknem négyezer közintézményt levélben értesít a teendőkről, valamint online bejelentőfelület működtetésével segíti az adatszolgáltatás folyamatát - tájékoztatta a hatóság kedden az MTI-t.A közleményben emlékeztettek, hogy a jogszabály alapján a közintézményi tulajdonban és használatban álló, közfeladat ellátását szolgáló épület üzemeltetéséért és fenntartásáért felelős szervezet vezetője köteles bejelenteni az adott épületre vonatkozó energiafogyasztási és végsőenergia-megtakarítási adatokat.

Az energiahatékonysággal kapcsolatos kötelezettségeik teljesítésében a MEKH által működtetett, könnyen kezelhető online felületek állnak az érintettek rendelkezésére, az adatfeltöltéseket pedig videós segédlet is támogatja. A hivatal folyamatosan, de legkésőbb december végéig levélben tájékoztatja a közintézményeket az adatbejelentő rendszer elérhetőségéről, valamint a legfontosabb kötelezettségek tartalmáról - ismertették.

A közintézményeket érintő adatgyűjtés célja az intézmények energiahatékonyabb működtetése, és az energiamegtakarítási projektek tervezését támogató adatok központi nyilvántartása. Az épületek alapadatainak, valamint az elvégzett energiahatékonysági felújítási és szemléletformálási intézkedésekre vonatkozó adatainak rögzítésével kiváltható az energiamegtakarítási intézkedési terv teljesítésről szóló éves jelentés készítése és az energiahivatalnak történő megküldése, ezzel csökken a közintézmények adminisztrációs terhe - jelezte a MEKH.

A közintézményi épülethasználók a meglévő épületszerkezeti és épületgépészeti rendszert használva, energiatudatos felhasználói magatartással is jelentős energiamegtakarítást tudnak elérni. Az intézmények által alkalmazható energiahatékonysági beruházásokról és a lehetséges szemléletformálási eszközökről az érintettek a MEKH megújult energiahatékonysági honlapján találnak információkat (enhat.mekh.hu).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com