Opten: konszolidáció zajlik a cégvilágban

Februárban 4153 cég szűnt meg Magyarországon, az első két hónapban összesen 8367; konszolidáció és koncentráció zajlik a cégvilágban - ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

opten_logoAz MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2015 februárja a harmadik legtöbb cégmegszűnést hozó hónap lett, ennél több vállalkozást eddig csak tavaly októberben és idén januárban szüntettek meg. Ilyen rossz évkezdetre még nem volt példa, két éve 4293, tavaly pedig 6109 céget töröltek az év első két hónapjában.

A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten igazgatóját, aki elmondta: az emelkedő tendencia a jelek szerint meredekebbé válik, de még mindig nem hasonlít a 2008 utáni helyzethez, mert akkor a törlésekhez komoly gazdasági visszaesés társult. Most viszont az enyhén emelkedő GDP-adatok mellett csökken a cégek száma - tette hozzá.

A konszolidáció egyik eredményeként egyre több céggel szemben indul a hatóság által kezdeményezett kényszertörlési eljárás. A felszámolások aránya most is rendkívül magas, de alacsonyabb, mint volt a 2008 utáni gazdasági visszaesés idején, amikor komoly nagyvállalatok szűntek meg úgy, hogy sok alvállalkozót vagy beszállítót nem fizettek ki, illetve a kifizetett árut nem szállították le.

Az Opten jelentése szerint a jelenlegi helyzet kiértékelését bonyolítja, hogy a cégbíróság által indított kényszertörlés is sokszor felszámolásba fordul.

Az Opten kedvező változásként tartja számon, hogy a felszámolás után megszűnő társaságok aránya az összes törölt vállalkozáson belül néhány év alatt 70 százalékról 40 százalékra csökkent. Ez a mutató februárban a 37 százalékot sem érte el, és ebben már szép számmal akadhattak kényszertörlésből felszámolásba fordult eljárások is.

Ez azt jelenti, hogy a mostani nagyszámú megszűnésnek kisebb a közvetlen gazdasági kára, mint amennyit néhány évvel ezelőtt feleennyi megszűnés okozott - hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.

Ezzel párhuzamosan a cégalapítási kedv sem emelkedett. Az igazgató szerint lassan feleannyi vállalkozást jegyeznek be havonta, mint amennyi megszűnik, így gyorsul a működő cégek számának csökkenése. Tóth Tamás szerint Magyarország még mindig a mikrovállalkozások hazája, és az egészséges tőkekoncentráció kialakulásáig a társaságok száma akár további több tízezerrel is csökkenhet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com