Opten: lassú konszolidáció a cégvilágban

Minden korábbinál több, 10 722 céget törölt a cégbíróság 2014 harmadik negyedévében Magyarországon, ez az előző negyedévi 10 174-nél 5 százalékkal, míg az egy évvel korábbi 8058-nél 33 százalékkal több. Az emelkedő trend konszolidációs folyamatot mutat - vélik az adatokat közzétevő céginformációs szolgáltató Optennél.

opten_logoA cég hétfői közleménye idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét, aki elmondta: a megszűnési arány továbbra is emelkedik, ami az előzményeket is figyelembe véve azt jelenti, hogy a trend kitart még egy darabig.

Az igazgató szerint a mostani helyzet sokkal inkább hasonlít egy lassú konszolidációs folyamatra, mint a válság idején tapasztalt felszámolási hullámra.

Akkor ugyanis a megszűnő cégek zöme felszámolási eljárás végeredményeként szűnt meg, mára azonban ezeknek az eljárásoknak az aránya 40 százalék alá csökkent.

Az összevetés kissé csalóka, hiszen időközben bevezették a kényszertörlés intézményét, ám ezzel együtt is tetten érhető a javulás: a cégek egyre kisebb hányada "dől be" a szó klasszikus értelmében - hívta fel rá a figyelmet összefoglalójában az Opten.

Egyre több gazdasági társaság szűnik meg úgy, hogy a tulajdonosok a piaci helyzet felmérése után beszüntetik a cég tevékenységét. Tudni kell, hogy a rendkívül szétaprózott tőkeszerkezet és a kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen.

A hatékonyságnak és a méretgazdaságosságnak teret kell nyernie a magyar gazdaságban, ahol kétszer annyi cég működik, mint Ausztriában - mondja Tóth Tamás.

Ugyancsak a konszolidáció jele az Opten szerint, hogy a megszűnt cégeket nem pótolják újak, ami még 2012-ben is jellemző volt a magyar cégvilágra. 2014 harmadik negyedévében már csak 6408 új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság, azaz több mint 4300-zal kevesebbet, mint amennyi megszűnt. Vagyis némiképp háttérbe szorult a gyakorlat, miszerint a bedőlt cégek vezetői azonnal új társaságot alapítanak, hogy a korlátolt felelősség mögé bújva onnan folytassák másoknak kárt okozó tevékenységüket - mutat rá a közlemény.

Az Opten az eddig közzétett adatok, illetve az közelmúlt trendje alapján az év végére is növekvő fluktuációs értéket vár, amit nagyobb mértékben fog befolyásolni a megszűnő cégek számának várható további emelkedése.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com