Opten: rekordszámú cég szűnt meg az év első hónapjában

Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.

opten_logoAz MTI-nek elküldött adatsorok alapján idén az első hónapban 4214 cég szűnt meg Magyarországon. Ennyi társaságot még sohasem törölt a cégbíróság egyetlen hónap alatt - közölte az Opten, megjegyezve, hogy a 2014.

júliusi kiugró adat egy technikai változás eredménye volt.

A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten igazgatóját, aki elmondta, a gazdaság növekedése még nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét, ám ebben változást hozhatnak az újabb hitelprogramok.

A cégalapításokat és megszűnéseket bemutató ábrán jól látszik: az elmúlt egy évben lényegesen kevesebb új céget alapítottak, mint amennyi megszűnt.

Az adatközlő szerint 2015-ben új cégtörlési rekordra lehet számítani. A Magyar Nemzeti Banknak a napokban bejelentett, mhp+ elnevezésű hitelprogramja esélyt kínál a tendencia javítására, ám az állami szerepvállalás hosszú távon nem helyettesítheti az egészséges piaci hitelezést - állapította meg az igazgató.

Ugyanakkor a cégtörlések magas száma a cégvilág konszolidációját, megtisztulását is jelzi. A felszámolás útján megszűnő társaságok aránya - amelyek jelentős adósságot hagyhatnak maguk után, ami komoly veszélyforrás az egészséges cégek számára is - nem egészen 40 százalék, ez lényegesen alacsonyabb, mint tavaly - magyarázta Tóth Tamás. A cégtörlések többsége, 60 százaléka a tulajdonos által elindított végelszámolás vagy nem működő cégek kényszertörlése volt, vagyis olyan megszűnés, amelynek semleges a hatása a gazdaságra - tette hozzá.

Az Opten közölte: az általa mért cégfluktuációs index, amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, fél éve 13-14 százalék körül mozog, januárban 13,92 százalék volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com