Opten: újra több az egyéni vállalkozó, mint a cég

Másfél évtized után újra több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás - közölte az Opten az MTI-vel szerdán.A céginformációs szolgáltató összesítése szerint az elmúlt egy évben csaknem 88 ezer egyéni vállalkozás létesült, számuk így az 530 ezret meghaladva új belföldi csúcsot ért el. 1990 és 2001 között 116 ezerről 481 ezerre nőtt az egyéni vállalkozások száma, majd több éves csökkenés után 2005-ben már kevesebben voltak, mint a cégek - derül ki a közleményből.


    
Az egyéni vállalkozók aránya az összes vállalkozáson belül csaknem azonos az ország minden részében, többnyire 55 és 65 százalék közötti. Bár Pest megyében csak 48,5 százalék, Budapesten pedig még alacsonyabb, alig 35 százalék, a számuk itt a legmagasabb. Az országos összesítésben a legtöbb egyéni vállalkozás tanácsadásban, építőiparban, kereskedelemben érdekelt.
    

Az Opten adatai alapján 2013 óta minden évben több egyéni vállalkozás jött létre, mint amennyi megszűnt. Tavaly majdnem 88 ezer kezdte meg, és 52 ezer fejezte be a működését. 2018-ban még ennél is nagyobb volt a különbség 76 ezer új és 35 ezer megszűnő egyéni vállalkozással. Az Opten szerint magas a megszüntetések aránya, de - mint írták - sokan eleve nem is terveznek hosszú távra, egyéni vállalkozásoknál ráadásul a megszüntetés, és az alapítás is egyszerű. Erre utal az is, hogy viszonylag sokan, csaknem 80 ezren szüneteltetik a tevékenységüket - tették hozzá.
    

Az Opten a cégjogi változásokat is fontosnak látja, hiszen emiatt nagyobb felelősség társas vállalkozást alapítani most, mint az ezredforduló táján. Az egyéni vállalkozás ráadásul a fiatalok körében egyre népszerűbb, így a nemzedékváltás is erősíti a folyamatot - tették hozzá. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a túl sok egyéni vállalkozás elaprózódott cégstruktúrához vezethet, és tőkeellátottságnak sem feltétlenül kedvez. A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) a nagyobb vállalkozások szabálytalan módon a munkaviszony kiváltására is használhatják - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com