Orbán: a mezőgazdasághoz kötődő ipari beruházások kiemelt figyelmet élveznek

Minden olyan vállalkozás, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, és az abból származó tudást alakítja át ipari tudássá és kereskedelmi tőkévé, különösen fontos a magyar kormánynak; a Balogh Tészta Zrt. is egy ilyen vállalkozás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Balogh Tészta Zrt. új üzemének avató ünnepségén, csütörtökön Tiszakécskén.A kormányfő hangsúlyozta: a magyar ember a mezőgazdasághoz ért igazán. Ez az, ami a génjeinkben van, és a tudás apáról fiúra száll. A mezőgazdaság magas szintű nemzetközi műveléséhez vagyunk leginkább alkalmasak - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette: azért is fontos a Balogh Tészta Zrt. beruházása, mert egy családi vállalkozás valósította meg. Mint mondta: az üzem egy olyan ipari létesítmény, ami volumenével is meghatározója a magyar nemzetgazdaságnak, és ez a teljes nemzeti össztermék szempontjából sem közömbös. Kiemelte: a magyar embereknek van egy olyan adottsága, hogy akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha a kiválasztott élelmiszerről pontosan tudhatják, hogy magyar földből származó és magyar ember munkájának eredménye.


"Ez a szempont a jövőt illetően inkább előnyös, és remélem, ilyen szokásokkal élő közösség, nemzet maradunk" - fogalmazott. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a Balogh Tészta Zrt. valószínűleg annak köszönheti sikerét, hogy "soha nem ijedt meg a saját árnyékától".

Sosem torpant meg vagy vonult vissza, hanem a jövő útjait kereste, és folyamatos fejlesztések révén jutott el oda, ahol most tart. Nagy tanulsága sikerének, hogy egy mezőgazdasági vállalkozás hosszabb távon akkor tud megállni a lábán, ha nemcsak a magyar piacra termel, hanem kilép a nemzetközi piacra - tette hozzá.


Orbán Viktor a gazdasági helyzetről szólva úgy fogalmazott: ma már alig van munkanélküli az országban, aki dolgozni akar, talál magának munkát: a munkanélküliség ugyanis 4 százalék környékén van és 3,5 százaléknál ez már teljes foglalkoztatásnak minősül. A fejlődés nem az újabb és újabb munkahelyek létrehozásában, hanem az újabb és újabb, nagyobb felkészültséget és technológiai tudást igénylő munkahelyek létrehozásában van.


A miniszterelnök kifejtette: az elmúlt időszakban minden európai nemzet megtanulhatta, hogy "csak akkor nem dől el, ha két lábon áll". Egyrészt szükség van a külföldi beruházásokra, amelyekkel termelő üzemeket hoznak létre Magyarországon. A másik láb viszont a magyar tulajdonban lévő vállalkozások és tőke lehet - tette hozzá. "Ha megvan mindkét lábunk, és nagyjából azonos erőben is vannak, akkor a magyar gazdaságot nem lehet felborítani" - jelentette ki.


Ha azonban nem fordítunk kellő figyelmet a magyar vállalkozásokra, a magyar tőketulajdonosokra és a magyar befektetőkre, akkor az első fuvallat feldöntheti a gazdaságot, ahogy 2008-ban, a válság idején fel is borított bennünket - fogalmazott. Akármilyen jók is ma a magyar gazdasági mutatók, akármennyi sikeres vállalkozót is látunk magunk körül, mindig emlékeznünk kell azokra az iszonyatos erőfeszítésekre, amikor tíz körmünkkel kapartuk ki magunkat abból a csődből, ahova a kommunista rendszer a jobb sorsa érdemes Magyarországot taszította - emelte ki Orbán Viktor.


Tóth János (Fidesz), Tiszakécske polgármestere az ünnepségen elmondta: Magyarország második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező tésztagyára, a Balogh Tészta Zrt. 25 tiszakécskeinek biztosít munkát. Emellett a vállalkozás a helyi kézilabda szakosztály kiemelt támogatója, de rendszeres felajánlásokkal segíti a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatot, valamint a szociális otthont.


Balogh László, a cég tulajdonosa kiemelte: jelenleg az exportarányuk 20 százalék. Szállítanak Romániába, Szlovákiába, Ukrajnába, Szlovéniába, Horvátországba és Boszniába, de van már kínai partnerük is. Terveik szerint három éven belül a termelésük hetven százalékát exportálják majd - tette hozzá. A családi vállalkozásként induló Balogh Tészta Zrt. csaknem két és fél évtized alatt vált az egyik legnagyobb hazai tésztagyártóvá vált. A magyar tulajdonú cég alapanyagait kizárólag magyar beszállítóktól szerzi be.


Az 1993-ban Jászkarajenőn alapított vállalkozás első üzemének kapacitása néhány év múlva már nem volt elegendő, így 2002-ben új tésztagyár építése vált szükségessé. Az új üzemben 2013-ra vált túlterheltté. A tiszakécskei gyár építése 2015 júliusában kezdődött. A 8500 négyzetméter alapterületű üzembe első fázisban óránként 2250 kilogramm tészta gyártására és csomagolására alkalmas gépsorokat telepítettek. A beruházás költségei elérik a 2,7 milliárd forintot, melyből a banki hitel 1,6 milliárd forint, az uniós támogatás 500 millió forint.


A Balogh Tészta Zrt. az előző évben 9 ezer tonna terméket állított elő. Értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban 1,316 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 1,311 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része belföldi értékesítésből származik, ez 2016-ban mintegy 1,14 milliárd forintot, az előző évben pedig 1,105 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye 2015-ben 161 millió forint, míg 2016-ban 200 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com