Orbán: veszélyes idők jönnek, tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség

Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség - jelentette ki a miniszterelnök kedden, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában a jegybankelnökkel tartott sajtótájékoztatóján.Orbán Viktor, miután a jegybankelnök társaságában megtekintette az MNB által őrzött aranytartalékot, azt hangsúlyozta: fontos az emberek számára, hogy sok arany van, mert ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, egyrészt pénzre van szükség, valamint arra, hogy a pénznek legyen értéke. A pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány - tette hozzá.
    

"Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség" - fogalmazott a kormányfő, aki köszönetet mondott Matolcsy György jegybankelnöknek, amiért az MNB ezt a tartalékot, fedezetet és biztonságot nyújtja az országnak.
    

Felidézte: néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos - folytatta.
   

A miniszterelnök közlése szerint ezért a kormány, a jegybank függetlenségét tiszteletben tartva, azt mondta: "legyen több és legyen itthon" az aranytartalék, de az már nem a kormány hatásköre volt, hogy mennyivel több, és mikor érkezik az haza. Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet: a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy "kóceráj", Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van - mondta a kormányfő.
   

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. Úgy értékelt: egészen különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak.
    

Emlékeztetett: a jegybank 2018-ban a miniszterelnök stratégiai tanácsára úgy döntött, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék. Rámutatott: ezzel "már kihúzhatjuk magunkat", hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék. Ugyanakkor - folytatta - az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Jelezte: minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még "tovább".
    

Úgy vélte: az arany továbbra is nagyon fontos, és könnyen lehet, hogy ebben az évtizedben még fontosabb lesz. Az arany nemzetstratégiai, gazdaságstratégiai ügy, egy védelmi vonal. Akinek aranya van, az nem tartozik senkinek, tehát kötelezettség nélkül tart aranyat - hangsúlyozta. Kijelentette: a magyar aranytartalék nagyon fontos szerepet visz a teljes magyar devizatartalékban, így ez egy biztonsági, stratégiai védelmi eszköz.
    

Felidézte: Magyarország mindig is "kincses ország" volt, Erdélyben összesen ezer tonna aranyat bányásztak. "Arany volt, és most megint van" - fogalmazott Matolcsy György.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com