Orbán Viktor: az orosz energia vásárlásának felfüggesztése esetén 4 százalékkal csökkenne a magyar GDP

Ha Magyarország felfüggesztené az orosz gáz és olaj vásárlását, akkor a magyar gazdaság azonnal 4 százalékkal csökkenne, családok százezrei mennének tönkre pillanatok alatt - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Orbán Viktor azt mondta: ebben az esetben részben nem lenne energia, ami meg lenne, annak az ára sokszoros lenne, és százezer forintokkal fizetnének többet a magyar családok.

Hangsúlyozta: Magyarországnak nincs tengerpartja, ezért hajókon nem tud szállítani sem gázt, sem olajat, kizárólag vezetéken.

Hozzátette, egyelőre senki nem tud olyan csővezetéket mutatni, amelyen keresztül el tudnák látni Magyarországot, csak azt, amit még a kommunista időkben építettek ki, illetve amit az elmúlt 10 évben a Magyarország déli irányban kifejlesztett.

A kormányfő jelezte: beszélt erről az amerikai elnökkel is, akinek elmondta, az IMF (Nemzetközi Valutaalap) magyar gazdaság állapotáról készített jelentése is megállapította, hogy ha leválasztják Magyarországot az orosz kőolajról és földgázról, azonnal, "egy minutumon belül" a magyar gazdasági teljesítmény 4 százalékkal leesik.

"Az katasztrófa. Az azt jelenti, hogy a magyar gazdaság térdre rogy" - fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy az amerikai elnök elfogadta-e ezeket az érveket, Orbán Viktor azt válaszolta: Amerika nagy ország, Magyarország kisebb, de mindkettő szuverén ország, és "nincs szükség arra, hogy bármelyikünk elfogadja a másik érveit".

"Amerikának is megvannak az érvei, meg az érdekei, meg Magyarországnak is. Egy dolgunk van, hogy ezeket világosan kifejezzük és képviseljük. És ha jó viszonyban vagyunk, mondjuk barátok vagyunk, akkor meghallgatjuk. Aztán mindenki teszi, amit akar" - mondta a miniszterelnök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com