Óriási leépítés várható a komáromi Nokiánál

A válság hatásainak kiegyensúlyozása miatt drasztikus lépésekre szánta el magát a komáromi Nokia gyár. A cég ugyanis néhány órával ezelőtt bejelentette, hogy az év végéig nem kevesebb, mint 2300 főt bocsájtanak el az üzemből.

Az utóbbi évek adatai szerint az idei lesz a legnagyobb leépítés a gyár történetében.


A cégnyilvántartás által közölt adatok szerint 2010 végén még 4900-an dolgoztak a létesítményben, ezekben a pillanatokban pedig 4400-an vannak állásban a komáromi Nokia gyárban, ami annyit jelent, hogy közel 50 százalékos leépítéssel számol a vállalat.

A finn Nokia ebben az évben várhatóan négyezer főt bocsájt majd el finnországi, mexikói és magyarországi gyáraiból, amiért a mobilkészülékek gyártását és összeszerelését áttelepítették a komolyabb haszonnal kecsegtető ázsiai régiókba. A négyezres leépítés hazánkat érinti a legjobban, hiszen a komáromi Nokiából 2300 főt fognak elküldeni 2012. december 31-ig. A leépítésről már tavaly ősszel beszámolt a cég, már akkor is tudni lehetett, hogy a hazai részleg sem fogja megúszni az elbocsájtásokat, de a drasztikus számadatokról akkor még sejtésünk sem volt.

A társaság közleménye szerint minden dolgozó a kötelező felmondási időn túl kéthavi felmentési időt kap. Ezalatt az idő alatt az elbocsájtottak megkapják teljes fizetésüket. A Nokia elmondása szerint a leépítéssel járó átszervezések a gyár minden egyes dolgozóját érinteni fogják valamilyen formában.

Az elbocsájtásokat várhatóan fokozatosan hajtja majd végre a cég, akik megígérték, hogy mindenre kiterjedő, az itteni igényekre szabott támogatási rendszert fog kínálni minden elküldött dolgozójának – többek között anyagi támogatást is –, hogy mindenki könnyedén visszatalálhasson a munka világába.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com