Orosz embargó - FM: Magyarország több mint 4 ezer tonna termékre kaphat támogatást

Az orosz importtilalom negatív hatásainak kivédésére bevezetett második európai uniós keretből Magyarország 4 295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást, a kifizetéseket 2015. június 30-ig kell lebonyolítaniuk a tagállamoknak, a kifizetések még nem kezdődtek meg - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére hétfőn.

fmA közlemény emlékeztet: az Európai Bizottság az orosz importtilalom negatív hatásainak kezelésére két rendeletet hozott. A rendeletek az egyes gyümölcs- és zöldségféléket termelő termelői szervezetek és termelői szervezetben tagsággal nem rendelkező termelőknek nyújtandó ideiglenes támogatásokat szabályozzák.

Az első rendelet által előirányzott összes tagállamra vonatkozó keretösszeg 125 millió euró volt, amit a termékek piacról való kivonására, zöld szüretre és be nem takarításra lehetett felhasználni. Az első rendelet azonban nem tudta betölteni a szerepét, mert Lengyelország az előzetes bejelentésekkel önmagában több támogatást kért, mint az összes tagállamra megállapított keretösszeg - idézi fel az FM.

A rendelet kihirdetését követően a Bizottság 2014. szeptember 10-én értesítette a tagállamokat arról, hogy a keret kimerülése miatt nem fogad több értesítést.

A tagállamoknak ettől az időponttól 6 hét állt rendelkezésre a benyújtott bejelentések valódiságának felülvizsgálatára, tekintettel a keret túllépésre.

A benyújtott támogatási igénylések alapján a tagállamok a 125 millió eurós keretösszeg mintegy 29,8 százalékát használnák fel. A jogosulatlan bejelentések aránya tehát rendkívül magas volt, a fennmaradó keretösszegről a Bizottság a későbbiekben dönt - mutat rá a közlemény.

Az új rendeletben (165 millió eurós kerettel) nem változtak a támogatható műveletek, és az ezek pénzügyi támogatására vonatkozó szabályok. Az első rendelet alapján beérkezett igények támogathatók a második rendelet keretéből. A tagállamoknak ezúttal nem kell versenyezniük a támogatásért, mert a Bizottság a nyújtható maximális támogatás mértékét tagállamonként kvótákban határozta meg.

A Bizottság 13 tagállam számára összesen 403 085 tonna támogatható maximális mennyiséget irányzott elő, de a megállapított kvótán felül minden tagállamnak lehetővé teszi további legfeljebb 3000 tonna termék támogatását, Magyarország 4 295 tonna termékre kaphat támogatást - közölte a tárca.

Az új rendelet szerint nem a tervezett, hanem a már végrehajtott műveletekről kell a tagállamoknak értesítenie a Bizottságot.

Az október 15-i adatok szerint 11 tagállam összesen 40 017 tonna terméket jelentett be, ami 7 millió 530 ezer 677 euró uniós támogatási igényt jelent. A tagállamoknak legkésőbb 2015. február 15-ig van lehetősége értesíteni a Bizottságot a 2014. szeptember 30. és december 31. között végrehajtott műveletekről, az intézkedések végrehajtását követően 2014. június 30-ig kell lebonyolítani a kifizetéseket, a kifizetések még nem kezdődtek meg.

Magyarország a támogatás igénybevételéhez az uniós jogszabályoknak megfelelően módosította a vonatkozó nemzeti jogszabályt. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a sorrendbe állított kérelmek alapján ellenőrzi a ténylegesen támogatható mennyiségeket. A be nem takarítás és a zöld szüret műveletek támogathatóságához a helyszíni ellenőrzéssel a végrehajtás előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy az érintett területet megfelelően művelték, nem volt részleges betakarítás, vagyis a termék a termőterületen van, és forgalmazható minőségű.

Az FM kifejti: ezeknél gondot jelenthet, hogy nem biztos, hogy a termékek érését követően a gazdák egyszerre tudták biztosítani, hogy ne takarítsák be a termékeket és a gyümölcs illetve zöldség a forgalmazási előírásoknak megfeleljen. A termelők ugyanis csak úgy tudták garantálni a forgalmazható minőséget, ha a terméket leszüretelték és tárolták. A már leszüretelt és betárolt termékek csak a piacról való kivonási műveletekben tudnának részt venni, amennyiben a korábbi bejelentés erre a műveletre vonatkozott - olvasható a válaszközleményben.

Az Európai Bizottság közleménye szerint az EU 344,3 millió eurót költött az orosz élelmiszerembargó miatt veszteséget szenvedett európai mezőgazdasági termelők pénzügyi támogatására.

Oroszország augusztus 7-én vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, a baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából. A tilalmat október 21-től a marha- és sertésbelsőségekre, lisztre és sertés-, valamint marhazsírra is kiterjesztette.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com