Oroszországban magánbefektető először vásárolt erőművet a kriptodeviza-bányászathoz

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Alekszej Kolesznyik üzletember az első magánszemély, aki Oroszországban erőművet vásárolt a kriptodeviza-bányászathoz - közölte a Kommerszant című gazdasági napilap pénteken.Az újság úgy értesült, hogy Kolesznyik "két kisebb hőerőművet" vett meg a Viktor Vekszelberg által birtokolt T Plusz vállalattól, egy 23,6 megawatt teljesítményűt Perm környékén, a másikat, egy 10 megawattosat Udmurtföldön. A decemberben megkötött ügylet összértéke csaknem 160 millió rubel (mintegy 716 millió forint). Ezekre támaszkodva a vállalkozó egy adatközpontot és egy "bányatelepet" kíván létrehozni.

    
A kriptodeviza-szerzés egyik módja az úgynevezett "bányászat", amelynek során kriptodeviza-hálózathoz kapcsolódó számítógépek nyílt forráskódú szoftver segítségével bonyolult műveleteket végeznek. A rendszer mindig a számítást elsőként elvégző és publikáló gép tulajdonosának ítéli oda a virtuális fizetőeszközt, mintegy jutalomként.
   

A Kommerszant szerint az adatfeldolgozó "bányászati" központokban a felhasznált áram ára eléri a termelési költségek 50 százalékát, ami pedig az alumíniumipar villanyenergia-igényénél is magasabb. A lap szerint a bitcoin árfolyamának megugrása több nagyvállalkozót elgondolkodtatott arról, hogy belevágjon-e a "bányászatba", amelyben az állami nagyvállalatok is részt vehetnek majd, akár csak árameladóként is.
    

Kolesznyik valószínűleg Udmurtföldön rendezkedik majd be a "bányászatra", ha létrejön majd ennek jogszabályi környezete Oroszországban. A moszkvai pénzügyminisztérium azonban egyelőre csak megkezdték a törvénytervezet kidolgozását. Az adattárolási kapacitás fejlesztésére azonban nagy szükség van, mert 2015. szeptember 1. óta jogszabály írja elő, hogy az orosz állampolgárok személyes adatait az ország területén található szervereken kell tárolni.


A terrorelhárításról meghozott, úgynevezett Jarovaja törvény vonatkozó rendelkezései pedig 2018. június 1-től az internetszolgáltatókat egy-, a mobilszolgáltatókat pedig háromévi adattárolásra kötelezik majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com