Országos átlag fölötti búzatermés a mezőgazdasági projekt keretében

Az országos átlag fölötti búzatermést takarítanak be a Start-mintaprogram mezőgazdasági projektje keretében - jelentette be a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Hajdú tanya búzatábláján zajló aratás közben tartott.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP) elmondta: az ország egyik legjobb mezőgazdasági adottságú városa is sikerrel vesz részt a Start-mintaprogram mezőgazdasági projektjében. Az önkormányzat a Nemzeti Földalapkezelőtől (NFA) bérelt 47 hektáros területén 35 hektáron szántóföldi növénytermesztést végez, melyből hét és fél hektáron szerdán kezdték meg az őszibúza betakarítását. A termés jó-közepesnek ígérkezik, 6,6 tonnás hektáronkénti átlaggal.

0000

Az MTI kérdésére Varga Zoltán, a Városüzemeltetési Intézmény vezetője elmondta: a termést a tanyán lévő állatok takarmányozására fordítják, míg a szalmát almozásra hasznosítják.

A március 3-án indult és 2016. február 29-ig tartó Start-mintaprgram 1,6 milliárd forintból valósul meg, amelyben 1400 közmunkás vesz részt - közölte Varga Zoltán, hozzátéve, hogy a növénytermelésből származó terményeket a város konyháin dolgozzák fel, a felesleget értékesítik. Az értékesítésből származó 13-15 millió forintot pedig visszaforgatják a projektbe. Távlati céljaik közt szerepel egy vágópont és egy zöldségtároló megépítése, valamint egy tanösvény kialakítása.

1

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com