Országos Bírósági Hivatal: a Ptk.-ra hivatkozásért nem kell társasági szerződést módosítani a betéti társaságoknak

A parlament ez év elején úgy módosította a Polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépéséről szóló törvényt, hogy a közkereseti-, valamint a betéti társaságoknak nem kell csak azért módosítaniuk társasági szerződésüket, hogy az a Ptk.-ra hivatkozást tartalmazza, illetve, hogy módosítsák a vezető tisztségviselő elnevezését - hívja fel az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az érintettek figyelmét, a csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

obhAz új Ptk. tartalmazza a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat is, így megszűnt - hatályát vesztette - a társasági törvény (Gt.).

A Ptk.-t hatályba léptető törvény előírta, hogy a gazdasági társaság köteles a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről dönteni, és az erről szóló határozatot a cégbírósághoz benyújtani.

Minderre határidőt is megszabott a törvény: közkereseti és betéti társaság esetén 2015. március 15-étől, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetén pedig 2016. március 15-étől a létesítő okirat nem tartalmazhat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezést.

A létesítő okiratot a Ptk.-val összefüggésben nem kell módosítani, ha arra csak azért volna szükség, mert a létesítő okirat - általános hivatkozásként - a Gt. rendelkezéseire utal. Közkereseti- és betéti társaság esetében nincs szükség továbbá a létesítő okirat módosítására kizárólag annak érdekében sem, hogy a létesítő okirat a társaság vezető tisztségviselőjét ügyvezetőként nevesítse. Ha azonban a létesítő okirat egyéb okból módosul, a társaság köteles ezeket is átvezetni azon.

Mint az OBH közleménye is tartalmazza: kizárólag azoknak a közkereseti és betéti társaságoknak kell 2015. március 15-ig társasági szerződésüket a Ptk. szabályainak megfeleltetni és az ennek bejegyzésére vonatkozó kérelmet 2015. április 14-ig a cégbírósághoz benyújtani, amelyek létesítő okirata a jogszabály - eltérést nem engedő - rendelkezéseibe ütközik. A másik kötelező módosítási ok az, amikor a társasági szerződésüket bármilyen okból - székhelyváltozás, tagváltozás stb. - módosítják.

Lényegében ugyanezek a szabályok vonatkoznak a szövetkezetekre is.

Végül az OBH arra is felhívja a figyelmet, hogy a Ptk. hatályba léptetéséről szóló törvény nem fenyegeti bírsággal azokat a cégeket, amelyek késedelmesen teljesítik a módosítási kötelezettségüket. Az ezt előíró rendelkezést az Országgyűlés hatályon kívül helyezte.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com