Öt magyar cég került a Deloitte legdinamikusabb technológiai vállalkozások listájára

A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett - a program részeként a feltörekvő fiatal cégeket rangsoroló és a kiemelkedő társadalmi hatást gyakorló cégek listájára 5 magyar cég került be, közölte a könyvvizsgáló és adótanácsadó az MTI-vel pénteken.A közlemény szerint a jelentkező cégeknél az elmúlt két évhez képest csökkent a növekedési ráta mértéke, az idei Fast 50 cégek által elért 1502 százalékos átlagos növekedési ütem még így is jóval megelőzi a 2020-as kiadásban mért 1460 százalékos értéket. A növekedési ráta a vállalatok által 2019 és 2022 között elért bevételeken alapul, és egy olyan időszakot ölel át, amelyet egy globális világjárvány és jelentős geopolitikai feszültségek jellemeztek.
    

A Companies to Watch (feltörekvő fiatal cégek) kategória azoknak a vállalkozásoknak az eredményeit ismeri el, amelyek még túl fiatalok a Fast 50 kategóriában való szerepléshez, azonban már most gyorsan növekednek. Magyarországról két cég került fel erre a listára: a Digital Thinkers digitális termékinnovációs stúdió a hatodik helyen végzett, míg a Pepita Group, mint magyar alapítású marketplace a tizenhatodik helyezést érte el.
    

A másik, 3 magyar céget tartalmazó lista a 2020-ban bevezetett Impact Stars kategória, ahol olyan cégeket ismernek el, amelyek a kiváló termék- vagy szolgáltatáskínálat mellett pozitív hatást gyakorolnak a társadalomra, az üzleti életre, az innovációra, a környezetre vagy a sokszínűségre. Az idei magyar díjazott vállalatok a DokiApp, a mobillitási szolgáltató Parkl Digital Technologies és a SnapSoft. A DokiApp egy jelenleg 12 telemedicina funkciót tartalmazó digitális egészségügyi platform, a SnapSoft pedig felhő alapú szoftveres megoldásokat szállít ügyfeleinek - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com