Ötmilliárd forintos városi tőkealapot indít az MFB csoport Székesfehérváron

Ötmilliárd forintos keretösszeggel indít városi tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt. Székesfehérváron - tájékoztattak a cégcsoport vezetői a város polgármesterével közösen tartott székesfehérvári hétfői sajtótájékoztatón.Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója közölte: Debrecen után már a második városban indít tőkealapot az MFB csoport.

Hozzátette: a fejlesztési bank kiemelt szektorként tekint az önkormányzatokra.

    
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a városi tőkealap olyan gazdaságfejlesztési és városfejlesztési célú befektetési alapként tud működni, amely Székesfehérvár és Fejér megye gazdaságát élénkíti. Az alap célja Székesfehérvár és környéke fejlődését elősegítő, pénzügyi megtérülést biztosító projektek megvalósítása. A befektetési alap már meglévő vállalkozások továbblépéséhez biztosít tőkét, innovatív, kutatás-fejlesztési, energiahatékonyság-javító beruházásokat támogat.
    

Bugár Csaba, a kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. vezérigazgatója elmondta: a városi tőkealap ötmilliárd forintos keretösszeggel, 12 év futamidővel és hétéves befektetési periódussal indul. Az átlagos befektetési méret a tervek szerint 200 és 500 millió forint között alakul majd. Az alapból a növekedési potenciállal rendelkező helyi - Magyarországon bejegyzett székesfehérvári vagy Fejér megyei - vállalkozások kaphatnak tőkejuttatást fejlesztési és beruházási terveik megvalósításához.
    

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: 2023-ban Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa, a program sikeréhez és fenntarthatóságához elengedhetetlen a vállalkozások bevonása. Mint mondta, ehhez erős közösségekre és jól működő vállalkozásokra van szükség, ezért reményeit fejezte ki, hogy a gazdaság további erősítésére Veszprémben is létrejöhet hasonló tőkealap.
    

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere (Fidesz-KDNP) hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést a kis- és középvállalkozások szempontjából, amelyek helyben teremtenek munkahelyet, a helyi gazdaságot élénkítik és helyben fizetnek iparűzési adót. Hozzátette: hamarosan Dunaújvárosban is tárgyalások kezdődhetnek egy városi tőkealapról.
   

Az MFB csoport első városi tőkealapját Debrecenben indította tízmilliárd forintos keretösszeggel október elején.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com