Ötmillió euró felett a Masterplast harmadik negyedéves adózott eredménye

A nagyon erős bázisév eredményeit is jócskán túlszárnyalta a harmadik negyedévben a Masterplast Nyrt., a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában jegyzett építőipari vállalat ötmillió euró (1,825 milliárd forint) feletti negyedéves adózott eredményt ért el.A társaság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye rámutatott, hogy az általánosan kedvező építőipari környezetben jelentős árbevétel bővülést ért el a cég, miközben folytatódott az egészségügyi védőruha értékesítés is. Az összesített árbevétel a 2020-as teljes évet meghaladva 146 millió euró (53,3 milliárd forint) felett jár, az adózott eredmény pedig közel a háromszorosa a 2020-as rekordév első kilenc hónapjában elért értéknek.
   

Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a közlemény szerint hasonlóan pozitív folytatásra számít, az utolsó negyedévben is hasonlóan erős, jelentősen a bázis feletti árbevételt és eredményességet vár, amivel biztosítottnak látja a szeptemberben közzétett, rekordévet jelentő számok teljesülését. Szerinte az erős építőipari konjunktúra az építési és a felújítási szegmensben is fennmarad.
    

A közleményben leírtak szerint a harmadik negyedévben elért 50,7 millió eurós (18,5 milliárd forint) árbevétel 35 százalékkal haladja meg a bázisidőszak értékét, és a növekedésben a jelentős mennyiségi bővülés mellett az alapanyagárak változása miatt végbement áremelkedés is szerepet játszott. A társaság EBITDA eredménye a harmadik negyedévben 50 százalékkal haladta meg a bázist és 6,3 millió eurót (2,3 milliárd forint) tett ki. Az év háromnegyedét követően az összesített adózott profit 14 millió euró (5,1 milliárd forint) feletti értékkel megháromszorozódott, így az egy részvényre jutó eredmény (EPS) is több mint háromszorosára, 0,96 euróra (350 forint) nőtt.
    

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 9 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2020-as árbevétele 122,7 millió euró (44 milliárd forint) volt. A társaság részvénye szerdán 4400 forinton zárt, az elmúlt egy évben 1030 és 4880 forint között kereskedtek a papírral a BÉT-en.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com