OTP: a devizamegtakarítás volt az első negyedév favoritja

Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától, a legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat - közölte a bank szerdán az MTI-vel.A hitelintézet szakértői szerint az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, illetve az azt övező gazdasági folyamatok keltette bizonytalanság okozta a befektetések elmaradását a várakozástól. A családoknak járó szja-visszatérítés, a fegyverpénz és a 13. havi nyugdíj folyósításának köszönhetően jelentős összegek érkeztek az OTP Bank ügyfeleinek számláira. Az eddigi adatok szerint a rendkívüli kifizetések több mint 60 százalékát a hitelintézetben hagyták - írták.
    

Úgy tűnik, a feszült geopolitikai helyzet és az ennek kapcsán a gazdaságra is negatívan ható bizonytalan környezet miatt sokan kivárnak, sőt tartalékolnak, amely logikus reakció az ehhez hasonló körülmények között. Fontos azonban kiemelni, hogy az összegnek a jelentős része látra szóló folyószámlákon pihen, így a magas infláció miatt folyamatosan veszít értékéből - áll a közleményben.
    

Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért felelős vezetője a közlemény szerint kijelentette, hogy a fegyveres konfliktus enyhülésével, a tőkepiaci hozamok fokozatos javulásával a megtakarítási folyamatok normalizálódására számítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com