OTP: a profitabilitás stabil maradt a harmadik negyedévben

Jól sikerült a harmadik negyedév az OTP számára, a profitabilitás stabil maradt, nem volt szükség a második negyedévben megképzett kockázati tartalékokra - mondta Bencsik László, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2020. harmadik negyedéves eredményeit ismertető online sajtótájékoztatón pénteken.Az OTP péntek hajnalban tette közzé tőzsdei gyorsjelentését, amelyből kiderült, hogy a pénzintézet a július-szeptemberi három hónapos időszakot 113,573 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta, az idei első kilenc hónap nyeresége csoportszinten 188,171 milliárd forintot tett ki. A harmadik negyedévi eredmény 44 százalékkal magasabb a második negyedévinél, ugyanakkor éves összevetésben 14 százalékos csökkenést jelent. A kilenc havi profit 39 százalékkal alacsonyabb a tavalyihoz viszonyítva.  

    
Bencsik László kiemelte: a hitelállomány is dinamikusan bővült a banknál, 6 százalékkal a csoport szintjén, ezen belül pedig 13 százalékkal Magyarországon az első kilenc hónapban.

A hitelállomány alakulása jól mutatja, hogy a csoport a járvány miatti nehéz gazdasági helyzetben a kölcsönzési aktivitásán keresztül képes támogatni a nemzetgazdaságokat - mutatott rá a vezérigazgató-helyettes.
    

A csok-hitelekből az OTP Bank az első 9 hónapban 50 milliárd forintot közvetített ki, a babaváró hitelből pedig csak a harmadik negyedévben 65 milliárd forintot, amivel a pénzintézet piaci részesedése a szegmensben meghaladja a 42 százalékot - emelte ki Bencsik László. A vállalati hitelezés területén a közepes és nagyvállalatok hitelállománya 3 százalékkal nőtt, a mikro és a kisvállalkozásoknál pedig a bővülés 40 százalékos volt az első kilenc hónapban. A kiugró növekedés hátterében a Magyar Nemzeti Bank Növekedési hitelprogramja, az Nhp Hajrá! áll.
    

A pénzintézet rendkívül likvid, az árfolyamszűrt betétállomány az első 9 hónapban 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten, így a nettó hitel-betét mutató 78 százalékra csökkent, továbbá robusztusnak nevezhető a 14,6 százaléknyi tőketartalék - fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. A nem teljesítő hiteleknél az úgynevezett Stage 3 hitelek és a 90 napon túli tartozással rendelkező hitelek aránya is tovább csökkent a csoportnál a harmadik negyedévben, 5,6, illetve 4,1 százalékra. A céltartalékok bőségesen fedezik ezt a szintet - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.
    

Újságírói kérdésre Bencsik László elmondta, hogy a bankrendszer és a magyar gazdaság is lényegesen jobb állapotban van jelenleg, mint a 2008-as válság idején, "a stressztűrő képességek magasabbak". A hiteltörlesztési moratóriumról megjegyezte, hogy jó megoldásnak tartja azt egy olyan helyzetre, amikor a gazdaság visszaesése valamilyen külső okra - jelenleg a járványra - vezethető vissza. Megismételte azt a korábban már elhangzott kijelentését, hogy a jövő év második negyedévére megoldódhat a vírusügy, és a gazdaságok is ezt követően hamarosan magukra találhatnak.
    

Az egyik legjelentősebb kockázat Bencsik László szerint a szektor működésére az, ha a válság elhúzódik, és 2021 második felétől beláthatatlan ideig számítani kell annak gazdasági következményeire. Az alacsony kamatkörnyezet okozta kockázatot firtató kérdésre a vezérigazgató-helyettes úgy fogalmazott, hogy az ugyan a bankok jövedelmezőségét csökkenti, ugyanakkor előnyei is vannak, ugyanis a hitelkeresletet növeli. Ebből a szempontból Magyarországon jobb a helyzet, mint az eurózónában, ahol negatív kamatlábak figyelhetők meg - tette hozzá. A kiesést növekedéssel képesek Bencsik László szerint pótolni a bankok, s ebben szerinte az OTP az élen jár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com