OTP: történelmi csúcs a második negyedéves eredmény

Az OTP-csoport történetének eddigi legmagasabb - egyszeri tételektől megtisztított - negyedéves eredményét érte el idén az április-júniusi időszakban - mondta az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bankcsoport 2017. második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.Bencsik László kiemelte: mindez a támogató gazdasági környezetnek, a magyar gazdaság kiváló teljesítményének az eredménye. A fogyasztás és a reálbérek növekedése, az ingatlanpiac aktivitása vezetett a vállalati után a lakossági hitelezés növekedésének elindulásához, ami pozitívan hat a csoport bevételeire. A lakossági hitelezésben a növekedés folytatódik, a folyósítási dinamikák ezt támasztják alá - mondta, hozzátéve, hogy mindez az OTP-részvények árfolyamában is megmutatkozik.

Bencsik László az első féléves teljesítmény alapján az idei közgyűlésen bejelentett várakozásokat teljesíthetőnek nevezte, azaz a 15 százalékos tőkearányos nyereség mutató célkitűzése továbbra is érvényben marad 12,5 százalékos elsődleges tőkemegfelelést feltételezve.

A nettó kamatmarzs csökkenése lassuló ütemben, de várhatóan tovább folytatódik, idén nagyságrendileg 20 bázisponttal. Az összes kockázati költség valószínűleg tovább csökken, a működési költségek pedig 3-4 százalékkal nőhetnek - jelezte.


A vezérigazgató-helyettes a kiváló eredmény másik fontos elemének nevezte az akvizíciós folyamatot, aminek eredményei már részben láthatóak. Az elmúlt egy évben bejelentett tranzakciók a csoport bruttó hiteleinek növekedéséhez 23 százalékot, a teljesítő hitelekhez pedig 26 százalékot tesznek hozzá, miközben a teljesítő hitelek organikus növekedése 8 százalékot ért el 2015 vége óta. A négy megvásárolt bank teljesítő hitelállományát - Axa Bank, Splitska Banka, Banca Romaneasca, Vojvodjanska banka - 2016 óta összeadva a csoport szintű hitelállomány több mint egynegyedével nőtt. Az akvirált bankok konszolidálása várhatóan idén a negyedik negyedévben befejeződik, de ez felügyeleti engedélyek függvénye is - mondta.
    

További akvizíciókkal is szeretne növekedni a bankcsoport azokban az országokban, ahol jelen van - fűzte hozzá. A romániai akvizícióval az OTP 3,8 százalékos piaci részesedéssel a 8. legnagyobb bank lesz az országban a mérlegfőösszeg alapján, de további növekedést is terveznek. Szerbiában 5,7 százalékos piaci részesedéssel a 7. helyen lesz az OTP, és itt is a piaci részesedés növelését tervezik.


Bencsik László felidézte: látványosan javult az eredmény 2017 második negyedévében, az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 78,257 milliárd forint volt, 38 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél, és 17 százalékkal magasabb az előző negyedévinél. Az első félévi konszolidált korrigált adózott eredmény 145,019 milliárd forint, 39 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A csoporton belül Magyarország kiemelkedően teljesített, és a bolgár, orosz, illetve horvát leánybankok is jó eredményt értek el.
    

Csányi Péter, az OTP ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a mobiltelefonos integrált pénzügyi alkalmazások fejlesztésére egyedi megoldással saját leányvállalatot alapítottak még 2013-ban OTP Mobil Kft. néven. A Simple mobilalkalmazásban a parkolás, autópályamatrica vásárlás, taxirendelés, mozi- és színházjegy vásárlás és egyéb funkciók mellett idén júniustól elérhető az érintéses mobiltelefonos fizetés is. Az applikáció több mint 330 ezer regisztrált felhasználója havi 100 ezer tranzakciót bonyolít. Az érintéses mobilfizetés bemutatása óta eltelt hat hétben 15 ezren aktiválták ezt a funkciót, akik több mint 130 ezer alkalommal már használták is mobiljukat érintéses fizetésre - ismertette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com